Egyértelműen elhibázott a szabályozás – ezt mondta lapunknak a boltok vasárnapi zárva tartásával kapcsolatban Potocskáné Kőrösi Anita, Siófok alpolgármestere és Hegyi Károly, a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület vezetője. Vasárnap dél körül a Petőfi sétányon lévő, zárva tartó CBA előtt beszélgettünk, és a nagyjából húsz perc alatt szinte percenként érkeztek emberek a bolthoz, hogy bevásároljanak. Volt, aki az ajtót is megpróbálta kinyitni, volt, aki kezét a szeme fölé téve kémlelt be, hátha valamilyen csoda folytán sikerül vásárolnia, vagy megtudja, van-e élet odabent. Mások egyszerűen csak káromkodtak, amikor a zárt üzletet meglátták.
Különösen a CBA esetében érdekes a zárva tartás, hiszen a franchise rendszerben működő boltok közül sok nyitva tart, persze ha 200 négyzetméter alatti, és ha a tulajdonos vagy családtag áll be dolgozni. Eddig volt egy további feltétel is: hogy az eladóknak – vagyis a családtagnak – bizonyos termékek értékesítése esetén szüksége volt szakirányú végzettségre, de ezt a követelményt egy friss nemzetgazdasági miniszteri rendelet a vasárnapi napról kivette. Igaz, az új szabály csak 17-től, azaz szerdától lesz hatályos. Az alpolgármester a zárva tartásra egy másik lehetőséget is említett: elképzelhető, hogy a tulajdonosnak több üzlete van, és ilyenkor azt nyitja ki, amelyik a legforgalmasabb.
– Csak egy kétliteres vizet akartam, nagyot – mondta a zárva lévő Petőfi bolt előtt egy kockás inget kigombolva viselő, borostás, 20 év körüli férfi, aki vélhetően a partra igyekezett, amit a vállán átdobott törülköző és a strandpapucs jelzett.
– Miért van zárva ez? Most hol vegyek vizet? – sorolta a kérdéseket, pedig a sétányon néhány száz méteres körzetben több más olyan üzlet is volt, ahol be lehetett vásárolni, bár könnyen lehet, hogy csak drágábban. Szerinte „agyament dolog” vasárnap bezárni az üzleteket, mert azt hadd döntse el mindenki maga, hogy akar-e vásárolni. Arra a felvetésre, hogy így viszont sok alkalmazott megkapja a szabad vasárnapot, azzal válaszolt: sokra mennek vele, ha kirúgják őket a rövidebb heti nyitva tartás miatt. És sokan nyilván jobban örülnének a vasárnapi pótléknak, mint hogy otthon üljenek.
– Én több fiatalt ismerek, akik eddig így egészítették ki a pénzüket – érvelt tovább. Egy középkorú pár az utca túloldaláról rohant át a bolthoz. „Ezt elfelejtettük!” felkiáltásuk alapján egyértelmű volt, hogy tudták, miért volt felesleges az úton való átkelés. Egy fiatal nő viszont, aki meg sem próbált ott vásárolni, egyetértett a szabállyal, szerinte ahogy régen is meg tudták oldani az emberek, hogy hétvégén ne vásároljanak, most is hozzá fognak szokni ehhez.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!