Két hónappal tovább tart az InternetKon

Deutsch elmondása szerint eddig csaknem húszezren válaszoltak a kérdésekre.

MTI
2015. 07. 20. 21:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Deutsch Tamás elmondta: eddig csaknem 20 ezren válaszoltak az interneten feltett kérdésekre, és bízik abban, hogy a meghosszabbított válaszadási lehetőség jelentősen növeli ezt a számot. Hozzátette: reményei szerint akár 10 ezerrel is többen lehetnek a „párbeszédben részt vevők” szeptember végére.

Megjegyezte, hogy a konzultációval kapcsolatos döntés-előkészítő anyag így két hónappal később, vagyis november végén kerülhet a kormány elé.

Deutsch Tamás múlt pénteken Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) az MTI-nek elmondta: a konzultáció célja, hogy a kormányzati döntéseket megelőzően a fontos ügyekben legyen olyan széles körű társadalmi párbeszéd, amelyben mindenki kifejtheti a véleményét.

Ilyen ügynek nevezte az internetet érintő adók csökkentését, az oktatásban a digitális kompetenciák erősítését, a kis- és középvállalkozások támogatásának erősítését, valamint a figyelem felhívását a fiatalokra leselkedő világhálós veszélyekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.