Szenti Szabolcs a rablással kapcsolatban közölte, a nyomozás eddigi adatai alapján július 23-án a 37 éves mórahalmi F. Attila és a 23 éves mórahalmi P. Vanda a kisváros külterületén megegyezett három szír határsértővel, hogy Budapestre viszik őket. A 21 éves budapesti V. Jánossal autóba ültették őket, majd egy lakatlan tanyához mentek, ahol botokkal és sokkolóval bántalmazták a sértetteket. Elvették a pénzüket, mobiltelefonjukat és karórájukat.
A rendőrség másnap elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Attilát és P. Vandát, akik előzetes letartóztatását a nyomozási bíró elrendelte. A budapesti rendőrök szerdán a fővárosban elfogták V. Jánost, akit Szegedre szállítottak. Kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását – tudatta az őrnagy.
Már korábban is volt rá példa, hogy szír menekülteket raboltak ki. A zöldhatárt illegálisan átlépő négy migránst a két férfi vette fel autójába, és abban állapodtak meg, hogy fejenként 750 euróért elviszik őket Budapestre. Útközben azonban egy gázriasztópisztollyal a náluk lévő pénz átadására kényszerítették a külföldi bevándorlókat, majd kitették őket a csongrádi megyeszékhelyen. A rendőrség az egyik rablót, egy 21 éves hódmezővásárhelyi férfit már szerdán őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Mindeközben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy tájékoztatta a távirati irodát, hogy 1495 határsértőt – köztük 248 gyermeket – tartóztattak fel a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve a megye déli részén szerdán. Szenti Szabolcs közölte, a legnagyobb csoportot kora délután Ásotthalom külterületén fogták el, ott 146 pakisztáni állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.
Szegeden szintén elfogtak a rendőrök egy 38 éves baksi férfit, aki autójában négy szír határsértőt szállított Budapest felé. Ugyancsak a főváros felé tartott az a személyautó, amelyet Röszke külterületén állítottak meg a rendőrök. A járműben hét szír állampolgár utazott.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!