Szijjártó visszavágott a francia külügyminiszternek

Hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

MTI
2015. 08. 31. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-nek vasárnap adott nyilatkozatában Szijjártó Péter rámutatott: úgy tűnik, Európában egyesek még mindig nem képesek megérteni azt, hogy Magyarországra milyen elképesztő nyomás hárul bevándorlási szempontból a Nyugat-Balkánon keresztül. Az év végére drámai helyzet alakulhat ki Magyarországon, ha a kormány most nem tesz valami érdemit, mivel az éves statisztikák azt mutatják, hogy október után még ugyanannyi menekült szokott érkezni az országba, mint addig – hangsúlyozta.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy álláspontja szerint az a jó európai, aki az európai szabályokat betartja. A legfontosabbak közé tartoznak a schengeni szabályok, amelyek világosan rögzítik minden uniós tagállamnak azt a kötelezettségét, hogy meg kell védeni a saját és az Európai Unió külső határait. Magyarország ezt teszi, és ezzel megfelel uniós kötelezettségeinek – szögezte le.

Az a politika – vagy stratégianélküliség –, amely jelenleg egyelőre a bevándorlással kapcsolatos uniós politikát övezi, drámai hatással lehet a kontinensre, mondta a miniszter, hozzátéve, hogy „egymás megdöbbentő és alaptalan minősítése helyett inkább arra kellene koncentrálni, hogy Európa szempontjából közös megoldást kínáljunk”. A közös megoldást abban kellene keresni, hogy miként állítható meg az a bevándorlási nyomás, amely Európára, és azon belül Magyarországra nehezedik – hangoztatta.

A francia külügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde című napilapnak adott közös interjúban botrányosnak nevezte egyes „kelet-európai” országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, és Magyarországot külön bírálta a határzár miatt. Laurent Fabius saját szavai szerint „nagyon szigorúan” ítéli meg Magyarország fellépését, szerinte hazánk nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket, amikor határzárat épít. „Olyan drótkerítés felhúzása, amelyet még állatoknak sem létesítenek, nem az értékek tiszteletben tartása” – fogalmazott. Szerinte „természetesen” fel kell számolni a falat, és az Európai Uniónak „komoly és szigorú” tárgyalásokat kell az ügyben folytatnia az ország vezetőivel.

Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar diplomácia nem hagyhatja szó nélkül ezt a nyilatkozatot, ezért hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, és hivatalosan tájékoztatják a magyar kormány álláspontjáról. A tárcavezető arra készül, hogy személyesen is beszél francia kollégájával az ügyről az uniós külügyminiszterek jövő hét végi luxemburgi tanácskozásán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.