A stadiontól a rendőrök által a Planetárium felé tolt és ott gyülekező többezres tömeg több bejárati ajtót betörve, a Planetárium tetejére és párkányára felmászva randalírozott – áll az intézmény közleményében. A lépcsőket szétszedték, annak köveit dobálták, a biztonsági berendezéseket szétverték, kamerákat és antennákat használhatatlanná tették. A garázdák hatalmas, még fel nem mérhető károkat okoztak az intézménynek, hazánk egyetlen nagy Planetáriumának.A főbejárat előtti terület ma csupa üvegszilánk, az épület oldalfalát tiltott önkényuralmi szimbólumok csúfítják. A TIT Budapesti Planetárium látogatónak nagyobb része iskolás, akik számára ilyen állapotában nem látogatható az intézmény.Az őszi szezonban – karbantartás után – szeptember 14-én nyitott volna hazánk ismeretterjesztő intézménye. Dolgozói mindent megteszünk azért, hogy fogadni tudják a látogatókat.Pénteken komoly randalírozás volt a Planetárium környékén. A magyar futballszurkolók egy része sörösüvegeket, petárdákat dobált a rendőrökre, akik válaszul könnygázt vetettek be, gumibotot használtak a Groupama Arénánál. Öt embert gyorsított eljárásban már hétfőn bíróság elé állítottak rendőrök elleni támadásokkal összefüggésben.
A Planetárium is megsínylette a magyar–román meccset
Leginkább a létesítmény főbejárata elé felállított kivetítő vonzotta a rendbontókat.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!