Nagy vihart kavart az a „kézikönyv”, amelyet a görög partoknál talált meg a Sky News riportere. A kiadvány elsősorban térképeket, segélyhívó számokat és internetes címeket tartalmazott. Ezeket az egyik, a kiadványt készítő önkéntes szerint Törökországban osztogatják. A füzet elsősorban arra koncentrál, hogy a migránsok épségben megérkezzenek Európába. Arról, hogy mindez embercsempészettel, vagyis bűncselekmény elkövetésével és egy remekül szervezett maffiaszervezet közreműködésével megy végbe, egyetlen szó sem esik. A cikkben vezetékneve elhallgatását kérő, arabul beszélő, Ausztriában élő aktivista, Sonia lényegében azt visszhangozza, ami a megtalált szórólapra is felkerült: az emberek így is, úgy is jönni fognak.
A honlapok közül az egyik, a Watchthemed a Földközi-tengeren végbemenő mozgásokról és bizony katasztrófákról ad hírt. A W2eu, azaz Welcome To Europe már az öreg kontinensen való tájékozódást segíti. Országokra lebontva megtalálhatja a migráns, hogy milyen eséllyel kap majd menekültstátust, illetve hogy mennyire lesz könnyű dolga az elhelyezkedésnél. Többfajta bontás is létezik, van országonkénti és tematika szerinti is. Utóbbi szekciókban találhatunk leírásokat az egészségügytől kezdve a regisztrációs szabályokon át a munkahelyi elhelyezkedésig mindenről. Hollandia, Spanyolország, Svédország, Dánia kapcsán még arról is informálják a migránoskat, hogy mi a teendő, ha nemi identitásuk miatt érte őket támadás hazájukban.
Görögország és Izland között természetesen Magyarország is helyet kap az országonkénti bontásban. Tranzitországként vagyunk számon tartva, ahol kemény az élet: nagy a veszélye a visszatoloncolásnak, és sokakat visszaküldenek ide a dublini egyezmény értelmében. Munkát találni a W2eu szerint pedig már csak azért is nehéz, mert a magyar nyelv nagyon bonyolult. A menedékkérőknek hat hónapig biztosítanak lakhatást, ez meghosszabbítható újabb fél évvel, ezt követően viszont – áll a honlapon – a migránsokat a hajléktalanság veszélye fenyegeti. Pontokba szedve állnak a migránsok jogai, és fellelhető a Magyar Helsinki Bizottság információs kiadványa is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!