Keddtől lezárják a magyar–horvát határt – közölte tegnap az M1 Beremendről jelentkező tudósítója. A hírt a Belügyminisztérium nem cáfolta, de nem is erősítette meg – írta ma a Magyar Idők. Portálunk szeptember elején Balkán-szakértőket kérdezett arról, hogy melyek lehetnek a migránsok útvonalai – a szakemberek pontosan előrejelezték azt a helyzetet, ami később be is következett. A horvát határnál épülő kerítés befejezésével azonban új helyzet állhat elő, ami alapvetően befolyásolhatja a menekültek vonulási irányát.
Az MNO megkeresésére Bali Lóránt, a Pannon Egyetem Georgikon Karának Horvátország-szakértője elmondta: az új helyzet kapcsán először látni kell, hogy a magyar–horvát határzár ténylegesen működni fog-e úgy, ahogy a szerb határvédelmi kerítés.
Amennyiben ez megfelelő hatékonysággal tartaná vissza a menekülteket, abban az esetben számíthatunk csak arra, hogy áttevődhet a migránsok útvonala. A szakértő emlékeztetett: ezt az útvonalat továbbra is nagyban befolyásolja az, hogy a migránsok minél hamarabb el akarják érni Ausztriát, illetve Németországot.
Bali Lóránt szerint, ha Magyarország kiesne a lehetséges útvonalak közül, akkor Szlovénia lenne a migránsok következő állomása. Az eddigi eseményekből kiindulva pedig Horvátország még rá is segítene. „Szlovénia felé a Zágráb–Zidani Most–Trbovlje irány feltételezhető elsődlegesen, mert ez az a vasútvonal, amelyen keresztül a leggyorsabban lehet eljuttatni embereket a szlovén területekre, másodlagos variációként a Kapronca–Pragersko–Maribor irány merülhet fel” – hangsúlyozta a szakértő. Utóbbi esetben a migrációs nyomás érintheti a szlovén–magyar határt is. Jelenleg egy ideiglenes átmeneti szállás már működik Lendván, amelynek kihasználtsága még csekély.
Hétfőn a horvát–szlovén határ melletti Obrezjében, a migrációs válság miatt összehívott sajtókonferencián Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára elmondta: Szlovéniának meg kell védenie Európa schengeni határait.
A szakértő szerint nem valószínű, hogy a szlovének oly módon tartóztatnák fel a menekülteket, mint Magyarország, vagyis határvédelmi kerítés használatával. „Azt feltételezem, hogy Szlovénia a schengeni tagsága ellenére megpróbálja majd átengedni a menekülteket az országon” – hangsúlyozta a szakember.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!