Párhuzamot vont a migránsokat Európában érő bánásmód és a holokauszt között a közelmúltban a neológ Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) országos főrabbija. Fröhlich Róbert az amerikai The New York Timesnak tett nyilatkozatát nem kívánta értékelni a Mazsihisz. Több, a szervezethez közel álló zsidó értelmiségi azonban név nélkül úgy reagált lapunknak: aki ilyen kijelentéseket tesz, az egyáltalán nincsen tisztában azzal, miről szólt a holokauszt. Szintén az amerikai lap cikkében a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa a menekülttáborokat egyenesen koncentrációs táboroknak nevezte. Erre lapunknak Ungváry Krisztián történész azt mondta: „Sok szempontból lehet kritizálni a kormány menekültügyi politikáját, illetve a menekülttáborokban uralkodó állapotokat, ez a párhuzam azonban több mint erőltetett.” Arra vonatkozóan, hogy a holokauszt és a jelenlegi helyzet összehasonlítása mennyire méltó a vészkorszak áldozatainak emlékéhez, megkérdeztük az Egységes Izraelita Hitközség vezető rabbiját is. Válaszában Köves Slomó nyomatékosította, „minden ember szenvedése szenvedés, és ezeket nem kifejezetten elegáns egymáshoz méricskélni és párhuzamokat vonni. Arról nem is beszélve, hogy itt egy kegyetlen háború elől menekülő, szinte kezelhetetlen szerencsétlen embertömegről van szó, ott pedig Európa saját polgárainak faji alapon történő kiirtási kísérletéről.” A vezető rabbi ezért nemcsak nem érzi a párhuzam megalapozottságát, hanem „kifejezetten érzéketlennek” tartja a holokauszttal való példálózást.
A The New York Times internetes kiadásában szeptember 4-én jelent meg az országos főrabbi véleménye. Fröhlich Róbert úgy fogalmazott: „Szörnyű volt látni azokat a (Csehországban készült – a szerk.) képeket, amikor a rendőrség számokat írt fel az emberek karjaira. Ez Auschwitzra emlékeztetett engem. Aztán meg embereket feltenni a vonatokra fegyveres őrök segítségével, hogy táborba vigyék és bezárják őket? Természetes, hogy ezek holokausztot idézik.” A cikk egy másik részében arról beszélt a főrabbi: „Az mondják az embereknek, hogy a vonat Ausztriába megy, és aztán helyette táborba viszik őket. Nem hiszem, hogy a rendőrség a kormánytól kapott utasítást arra, hogy így cselekedjenek, de ez nagyon hasonlított ahhoz, ami az 1940-es években a zsidókkal történt.” A Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője, Gyulai Gábor azt állította: „Nem nevezhetem őket (a befogadótáborokat – a szerk.) másnak mint koncentrációs táboroknak.”