Hiába várják pénzüket a tanárok

A református egyház által fenntartott gimnáziumokban a mai napig nem fizették ki a júniusi írásbeli érettségik után járó felügyeleti díjat.

Munkatársunktól
2015. 09. 11. 8:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az írásbeli vizsga ideje alatt a vizsgateremben és a folyosón gondoskodni kell az állandó felügyeletről – szól a vonatkozó 100/1997. kormányrendelet vizsgaszabályzata. A felügyelőtanárok az igazgató által előre megállapított sorrendben, óránként váltják egymást, feladatuk annak megakadályozása, hogy a vizsgázó meg nem engedett segédeszközt használjon, társaitól vagy más személytől segítséget vegyen igénybe. A jogszabály leszögezi azt is: az érettségi vizsgán végzett munkáért mások mellett a felügyelőtanárnak is díjazás jár.– A vizsgaszabályzatban tehát egyértelműen rendezett az érettségi vizsgán közreműködők díjazásának kérdése, ezért az összes intézményfenntartónak számolnia kell ezekkel a tételekkel, azok összegét saját hatáskörében nem módosíthatja, a vizsgaszabályzatban foglaltakat nem írhatja felül, továbbá a pedagógus nem kötelezhető a vizsgaszabályzatban meghatározott feladatok díjazás nélküli ellátására – tájékoztatta lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtó- és kommunikációs főosztálya.Nyomatékosan leszögezték: a felügyelő tanár díjazásának kérdését kormányrendeletnél alacsonyabb szintű szabályozás nem módosíthatja, a benne foglaltakat nem írhatja felül.Az általunk megkérdezett egyházak közül a katolikus, az evangélikus és a baptista, valamint a Mazsihisz azt válaszolta, hogy – ha olykor nehezen is, de – kigazdálkodták és folyósították a tanárok e jogos járandóságát. Nem úgy a református egyház, amely több jogszabályt is félreértelmezve egységesen nem fizette ki az írásbeli-érettségi-felügyeleti díjakat. Értelmezésük szerint a 326/2013. kormányrendelet alapján ugyanis a tanárt megbízhatják az érettségi felügyeletével külön díjazás nélkül is.Ehhez képest az érettségi vizsgákkal kapcsolatos feladatok vonatkozásában az említett vizsgaszabályzat az irányadó. A valóság tehát az – és erről tájékoztatta a minisztérium lapunkat –, hogy a 32 órában valóban megbízható a tanár gyerekfelügyelettel (általában helyettesítés, reggeliztetés, udvari ügyelet, napközi és a többi), ez azonban nem vonatkoztatható az érettségire, mert arról az 1997-es kormányrendelet határoz.Érdeklődésünkre Papp Kornél, a magyarországi református egyház zsinati oktatási irodájának vezetője azt közölte: az intézményeknek fenntartótól függetlenül a 100/1997. 60., és a 326/2013. kormányrendelet 17–19. paragrafusa alapján kell eljárniuk. Ez igaz, jegyeztük meg, de a kettő nem mosható egybe. Érthetetlen, miként lehet a fent említett jogszabályokat félreérteni, ezért azt kérdeztük, hogy az egyház milyen felhatalmazás alapján bírál(hat)ta felül a hatályos törvényeket.– Nem egyértelmű számomra, hogy itt milyen „hatályos törvényekre” gondol, de ez általános jellegű prekoncepciós kérdésén mit sem változtat. A hatályos törvényeket egyházunk nem „írja felül” – értetlenkedett és állította a tényeket megcáfolva Papp. Hozzátette: kérdésünk hangvétele alapján azt a következtetést kell levonnia, hogy a hatályos jogszabályok felülbírálatával vádoljuk meg az egyházat. – Ezt a vádat a leghatározottabban visszautasítom – riposztozott a zsinati irodavezető, és arra kérte lapunk munkatársát, hogy juttassa el hozzá az információt, mely református középiskolák nem járnak el szerintünk a jogszabályoknak megfelelően, s nem fizetik ki az érettségi vizsgáztatásért járó díjazást.Természetesen nem tettük, már csak azért sem, mert a Református Pedagógiai Intézetben tartott tájékoztatón információink szerint az hangzott el, hogy a felügyeletért egységesen ne fizessenek az iskolák, mivel a felügyelettel térítésmentesen megbízható a tanár. (Láthattuk, hogy ez nincs így.) Az egyik alföldi gimnázium igazgató-helyettese még azt is elmondta kérdésünkre, hogy intézményük erről egy körlevelet kapott az egyháztól.Az, hogy mi volt az ok e lépésre – tudatlanság, figyelmetlenség vagy szándékosság –, nem világos, az viszont bizonyos, hogy az általunk megkérdezett iskolák egységes álláspontra helyezkedve azt hangoztatták, hogy a heti 32 órás kötött munkaidőkeret terhére a tanár több feladattal megbízható. Ez azonban nem így van. Ráadásul a jogszabály azon rendelkezését furcsamód betartották a református iskolákban, hogy külön megbízólevél alapján, az igazgató felkérésre ügyeltek az írásbeli érettségin a tanárok. Másképp nem is lehetséges. Ha viszont így történt, akkor azért díjazás jár, nem lehet lecsúsztatni, átvezényelni.A szakminisztérium érdeklődésünkre azt is közölte: a középszintű érettségi vizsgán elvégzett feladatok díjazása a szervező középiskola fenntartójának a költségvetéséből történik. Hozzátették: a fővárosi és megyei kormányhivatalok érettségi vizsgával kapcsolatos feladatainak finanszírozásában a tárca, illetve annak köznevelésért felelős államtitkársága már a 2012. évtől nem érintett. Azaz a református egyháznak kell kigazdálkodnia a díjazást. Ami ráadásul nem is nagy összeg egy-egy tanár esetében.Mivel Papp Kornéllal nem jutottunk dűlőre, felkerestük Bogárdi Szabó Istvánt, a magyarországi református egyház zsinata lelkészi elnökét, s arra kértük, vizsgálja ki, miért nem fizették ki a felügyeleti díjakat. A püspök augusztus végére ígért választ, ám az általa szabott határidő lejárta után hiába érdeklődtünk, milyen döntés született a felügyeleti pénzek folyósításával kapcsolatban; mikor kapják meg a tanárok az elmaradt juttatásaikat; amennyiben úgy döntöttek, hogy az idevonatkozó kormányrendelettel ellentétben mégsem utalják át a tanároknak járó összegeket, milyen indokkal teszik. Lapzártánkig a püspöktől nem érkezett válasz, annak ellenére sem, hogy elküldtük neki a minisztérium állásfoglalását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.