Igazságtétel még az utolsó pillanatban

Több mint tizennyolcezren jelentkeztek a hadiözvegyeknek és hadiárváknak járó pótlólagos támogatásért.

Ezzel szemben az 1938. november 2. és 1945 nyara között elhunytak tekintetében az ideiglenes nemzeti kormány (amely 1944. december 22-én alakult meg Debrecenben, összetételét Moszkvában jóváhagyott pártközi megállapodással határozták meg; a miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla vezérezredes, az 1. hadsereg parancsnoka lett) kizárta az ellátásból azokat, akik 1944. október 15. előtt veszítették életüket. Az 1944. október 15. után elesettek közül politikai alapon válogattak. Ezzel párhuzamosan megkezdték a hadiözvegyi, illetve hadiárva-ellátás leépítését.

1950-re a kommunista hatalom világossá tette, hogy mit gondolt a honvédeinkről. Aki a második világháborúban a Szovjetunió ellen küzdött, az az ország és a Szovjetunió ellenségeként bűnösnek számít. Tehát megbélyegezték a világháború minden katonáját, megbélyegezték a hadiözvegyeket és a hadiárvákat, s végleg megvonták tőlük az ellátást – mutatott rá a kancellária. Habár a történelmi értékítélet a rendszerváltozás után megváltozott, az elesettek hozzátartozóitól soha senki nem kért bocsánatot az őket ért diszkrimináció miatt. Lázár Jánosék javaslata ezt próbálta pótolni.

Fontos eleme a törvénymódosításnak, hogy a bécsi döntésekkel visszacsatolt országrészek lakosságát is beemeli a jogosultak körébe, amivel – túl az igazságosságon – a nemzeti összetartozást is hangsúlyozza a jogalkotó.

Ami a technikai részleteket illeti, a jogosultak a lakóhelyük szerint illetékes kormányhivatal járási vagy fővárosi kerületi hivatalában, külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmezők pedig Budapest Főváros Kormányhivatalánál terjeszthetik elő igényüket. Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell alátámasztani. A járási hivatal a kérelemről határozattal dönt, ami alapján a kérelmező lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal fogja a járadékot folyósítani vagy a nyugdíjjal együtt, vagy ennek hiányában önállóan.

Már említettük, hogy az indítvány benyújtásakor az előterjesztők 18 ezerre becsülték az igényjogosultak számát. Itt érdemes megállni egy pillanatra. Az Országgyűlés 1994-ben alkotta meg a hadigondozásról szóló törvényt. Akkor körülbelül 25 ezer hadigondozott (8 ezer hadirokkant és 17 ezer hadiözvegy) élt hazánkban, életkoruk nagyrészt a 70. életév felett volt. Ez a szám 2014-re 6 ezer körülire apadt. Ha ezt összevetjük a még élő, a segélyezésből eddig kirekesztettek 18 ezresre becsült táborával, akkor képet kaphatunk arról, hogy nagyságrendileg hány embert foszthattak meg mostanáig a legelemibb tisztelettől.

Egyszerűbb azonban megvizsgálni a háborús veszteségeket. A Magyarország a XX. században című sorozat első kötete minderről a következőket írja: Magyarország embervesztesége a harmadik-negyedik a világ országainak sorában, ha az akkor adott államterületen élt lakosság számához viszonyítottan százalékosan adjuk meg. A legnagyobb veszteséget Lengyelország szenvedte el, ezt követte a Szovjetunió, majd (az egyes kutatóknál váltakozó sorrendben) Magyarország és a Német Birodalom. Magyarország embervesztesége a statisztikai adatszolgáltatás 1944 őszétől 1945 tavaszáig tartó szünetelése miatt pontosan nem állapítható meg. A katonaveszteség 340-360 ezres.

Hazánk összvesztesége a polgári áldozatokkal együtt az 1941 és 1944 közötti államterületen ugyanakkor 830–950 ezer fő.