Káromkodásig fajuló, magánéleti vájkálás lett a menekültvitából

Személyeskedéssel tarkított vitán fejtették meg a menekültügyet csütörtök este Nógrádiék.

Menekültügyben is kiélezett volt a vita, inkább a sarkos állítások és visszaszólások voltak jellemzőek, mint a kérdés súlyát mérlegelő megfontoltság. Nógrádi azzal nyitott: ki kell egyezni Aszaddal és rendet tenni Líbiában, de szerinte utóbbira képtelenek vagyunk. „Minden ország kötelessége a saját védelme” – jelentette ki a migránsok kapcsán, és hozzátette, hogy Angela Merkel pontatlanságokat mondott, és ma minden menekült szírnek vallja magát, hogy Európában maradhasson. Kritizálta Törökországot is: „rendkívül aljas török stratégiával állok szemben”. Elmondása szerint ez háromlépcsős stratégia: szétverik a kurdokat, bármi áron meg akarják dönteni Aszadot, s keményen fellépnek az Iszlám Állammal szemben is.

Stumpf András újságíró a vita elején elmondta: Magyarországnak a saját érdekeit kell követnie, a kérdés pedig az, jó-e Magyarországnak, ha százezrével jönnek a migránsok. Mint mondta, nyilván nem, és már nem bevándorlási, hanem népvándorlási kérdésről van szó. „Határokon csak úgy bejönni, rendőrökkel összeverekedni nem lehet” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy minket ezekért elvisznek, így a migránsok sem tehetnék meg. A Mandiner főmunkatársa szerint európai szinten kellene kezelni a problémát, ám „az EU egy vicc”, mi pedig bármit teszünk, azzal a német elvárásoknak felelünk meg, „de a német elvárások naponta változnak”. Az újságíró ezzel arra utalt, hogy Merkelék néha azt mondják, hogy befogadnak minden szírt, máskor azt, hogy nem tudnak mindenkinek segíteni, Magyarország pedig tartsa be a dublini egyezményt.

Zsohár ironizálva kezdte megszólalását, mint mondta, tíz napja a menekültek között volt, reméli, semelyik vitapartnere nem tart fertőzéstől. Stumpf erre később úgy reagált, hogy nem érti, miért kell szurkálódni, és ő is volt már Afganisztánban, előtte rengeteg injekcióra is volt szüksége, „ez természetes dolog”. A Migration Aid munkatársa elmondta: a gyereke nemrég félt a mumustól, benéztek az ágy alá, de kiderült, hogy csak egy porcica van ott. Szerinte a menekültkérdésben is erről van szó, ő kiment a Keleti pályaudvarra, és ott emberekkel találkozott. Ugyanolyan vegyesek voltak elmondása szerint, mint más emberek, „egy volt közös: mindenki egy hátizsákkal érkezett, abban benne volt az élete”. Annak kapcsán, hogy mindenki szírnek vallja magát, Zsohár azt mondta: megfelelő mennyiségű tolmács kell, így lehet szűrni, és egy afgán sosem fog tudni olyan dialektussal megszólalni. A Migration Aid képviselője szerint ha itt lőnének, és mi elmenekülnénk, akkor is magyarok maradnánk, és ha már nem lőnének, vissza akarnánk jönni újraépíteni az országot. Stumpf viszont nem értette, Zsohár ezt miből gondolja, az újságíró szerint középtávon sincs rá esély, hogy Szíria újra államként funkcionáljon, és nem valószínű, hogy visszamennének újraépíteni Szíriát.

A Migration Aid képviselője szerint azért sem lehet azonosítani sokakat, mert a török hatóságok elveszik az irataikat, ugyanis szerinte minden egyes menekült befogadásáért komoly összeget kapnak az ENSZ-től. „Ilyenkor a szír család beül egy csónakba, és nekiindul, egyórás az út, és jó eséllyel egy görög stadionban fotózzák őket újra, és nem a homokban fekve.” Szerinte mire elérnek a Keletiig, megtudják, hogy lehet őket verni és éheztetni.

Stumpf azt mondta: nem kérdés, hogy az ide jutottak segítése szép és tiszteletre méltó feladat, csak az a kérdés, jöjjenek-e még többen. Nógrádi pedig kijelentette, hogy „amit a hölgy mond, az az ngo-k feladata”. Horváth Csaba erre később úgy reagált, hogy szerinte nem a civileknek kell szendvicset osztaniuk, „és ez nem is fővárosi, hanem állami ügy”.

Iványi Gábor is a menekültek segítését emelte ki: „lelkipásztor vagyok, egyházat vezetek, lehet vélekedésem a nagypolitikai oldalról, de ahol én találkozom a kérdéssel, emberek látszanak, gyermekek”. Hozzátette, nem kell az esőben ázni hagyni őket. Szerinte „amit a civilek csinálnak, nem valami öntevékeny felnőttjáték, hanem az állam kötelezettségeiből vállalnak át”. Stumpf András viszont kijelentette, hogy határok igenis kellenek, a házunknak is van fala, hogy hívatlan vendégek ne érkezzenek. „Mindenki eldöntheti, kit enged be a házába, és így van ez egy országgal is” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a közös magyar–szír határt sem látja, van egy rakás közbeeső ország, ahol nincs életveszély. Iványi erre azzal felelt, hogy a menekült mindig hívatlan, de vendég is. Példaként említette, hogy hetven évvel ezelőtt a hatóságok figyelték, kinél van üldözhető személy. Nógrádi erre visszavágott, hogy Nagy-Britanniában is olyan törvényt hoznak, hogy aki migránst rejteget, öt év börtönt kaphat.

A vita érdekesebb része volt, amikor a dublini egyezmény került szóba. Iványi kifejtette: a törvények változó dolgok, és olyanokat kellene hozni, amelyek összhangban vannak az emberséggel. Stumpf erre elmondta, hogy igazat ad Iványinak, a dublini egyezmény felett is rég eljárt az idő, a politikusoknak pedig kényszerhelyzetekre kell válaszolniuk. Elmondása szerint egyébként először úgy vélte, hogy ha Merkelnek kellenek a szírek, ne akadályozzuk meg, hogy odajussanak, de most már látja azt a problémát is, hogy ezután Európán belül is szabadon mozognának a migránsok. A megoldás kapcsán kifejtette: szerinte mindenekelőtt fel kell számolni az Iszlám Államot, de a nagy problémára nem látja a megoldást. Hozzátette még, hogy ő a saját kultúránkat szeretné megvédeni, például a női jogok tiszteletét. „Nem kell úgy tenni, hogy ha én nem szeretem a népvándorlásszerű bevándorlást, akkor azt hiszem, hogy ki akarnak minket nyírni és megd*gni az itteni nőket.” Nógrádi is úgy véli, hogy oda kell menni és szárazföldi csapatokkal szétverni az Iszlám Államot. Iványi visszafogottabb volt, ő úgy látja, igazán megoldások nincsenek, csak kezelni tudjuk a problémát, de ez sem baj. Mint mondta, nem kell mindenkit idehívni, de aki már itt van, azon lehet segíteni, „bár önzőnek lenni mindig kényelmesebb”.

A menekültkérdés kapcsán lassan egyébként már eljutottunk oda, hogy mindenki kifejtette megoldási javaslatát, így pozitívabb volt, hogy a megszólalók e téren visszafogottabbak voltak, nem tettek úgy, mintha ismernék a csodafegyvert. De szerencsére azért egy kérdező a végén felrótta, a rendezvény tökéletes zárásaként: a vitapartnerek miért nem álltak elő konkrét megoldási javaslatokkal?