Lemondott Hende Csaba, helyére Simicskó Istvánt kérte fel Orbán

A határzár készültségi állapota miatt távozhat Hende. A kormányfő Simicskó Istvánt kérte fel a miniszteri feladatok ellátására.

MNO
2015. 09. 07. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Honvédelmi Minisztériumból származó információink szerint semmilyen belső tájékoztatás nem előzte meg a miniszter lemondását. Úgy tudjuk, a tárca korábbi, Székesfehérvárra költözésének korábbi híréről is annak idején a sajtóból értesültek a HM alkalmazottai.A Kormányzati Információs Központ tájékoztatása szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.A kormány még júniusban döntött a déli határzár megépítéséről, akkor azt közölték, hogy a 175 kilométer hosszú, 4 méter magas kerítés november végére készül el. Később Orbán Viktor Tusványoson arról beszélt, hogy a kerítés részben augusztus végére elkészül, ezen a gyorstelepítésű drótakadály (gyoda) felhúzását értették.Hende Csaba 1960. február 5-én született Szombathelyen. 1983-ban az ELTE-n szerzett jogi diplomát, majd Szombathelyen ügyvédként kezdett dolgozni. 1991-től 1994-ig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára, jogi főosztályvezetője, majd kabinettitkára volt. Az első Orbán-kormányban, 1998-2002 között az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2002-től Orbán Viktor kabinetfőnöke volt. 2010 óta volt honvédelmi miniszter.1988 novemberétől a Magyar Demokrata Fórum tagja volt. 1991-től az MDF országos választmányának, 1996-2002 között elnökségének tagja volt, majd 2002 nyarán lemondott az MDF-ben betöltött tisztségeiről, s Orbán Viktor felkérésére a polgári körök irányítójaként tevékenykedett. 2004 júniusában kilépett az MDF-ből, szeptemberben a Fidesz tagja, a Vas megyei elnökség tagja lett.Simicskó István 1961. november 29-én született Tiszalökön. 1985-ben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kereskedelmi üzemgazdász diplomát, 1997-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakokleveles közgazdász, 2002-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett. 2009-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen PhD fokozatot szerzett hadtudományból, 2010 óta Nemzeti Közszolgálati Egyetem főiskolai tanára.1991-től a KDNP tagja, 1994 és 1996 között az országos elnökség tagja volt. 1996-tól a Fideszben politizált, 2001-től a Fidesz országos választmányának alelnöke volt. 2006-tól a KDNP alelnöki tisztét tölti be. 1998 és 2006 között a Fidesz, 2006 óta a KDNP országgyűlési képviselője.Simicskó István 2000 és 2002 között a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter politikai államtitkára, 2010-től 2012-ig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt. 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkárává nevezték ki. A 2014-ben felálló harmadik Orbán-kormányban Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője ismét felkérte sportért felelős államtitkárnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.