Letartóztatták a volt párjára pisztolyt fogó férfit

A gyanúsított majdnem lelőtte volt párját és annak társát, majd kezet nyújtott, bocsánatot kért és távozott.

MTI
2015. 09. 07. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csillám Katalin elmondta, a gyanúsított szerelemféltésből szeptember elsején megjelent a sértetteknél és pisztolyt fogott rájuk. Beterelte őket a lakásba, és követelte, hogy számoljanak be a kapcsolatukról. Amikor csőre töltő mozdulatokat tett a pisztolyon, a hüvely kivető nyílásából három lőszer kiesett. Az egyik sértett – amikor látta, hogy a férfi a pisztollyal van elfoglalva – elővette a mobiltelefonját és hívta a 112 segélyhívót.

Ezt észrevette a gyanúsított, és a pisztoly csövét a sértett mellkasára szegezte, meghúzta a ravaszt, de a pisztoly nem sült el. Ekkor a gyanúsított és a sértett is felállt, előbbi ismét lőtt volna, de a pisztoly ezúttal sem sült el. Ettől a gyanúsított még idegesebb lett, a pisztoly markolatával kétszer fejen ütötte a sértettet, akinek ennek következtében erősen vérzett a feje – tette hozzá a törvényszék elnökhelyettese.

A férfi ezután a nő halántékához szorította a fegyvert, amelyből ekkor is kiesett egy golyó. A sértettek folyamatosan próbálták nyugtatni a férfit, és nagy nehezen elérték, hogy ne fogja rájuk a pisztolyt. Végül a gyanúsított kezet nyújtott a sértettnek, bocsánatot kért, majd távozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.