Magáncsőd: nincs jelentkező

Eddig egyetlenegy adós sem kezdeményezett magáncsőd-eljárást a Magyar Nemzet értesülése szerint.

Horváth Csaba László
2015. 09. 17. 4:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csődvédelemmel járó magáncsődeljárásra tényleges kezdeményezés a mai napig még nem érkezett – közölte lapunk kérdésére az Igazságügyi Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a kormányhivataloknál felállított területi csődvédelmi szolgálatoknál eddig csupán alig ötszáz érdeklődőnek adtak felvilágosítást, de egyelőre senki nem jelentkezett. De minimális az érdeklődés a program iránt a nagybankoknál is.A Világgazdaság számolt be arról, hogy a hitelintézetekhez az első két hétben egyetlen kitöltött nyomtatvány sem érkezett be. Mint írták, az UniCredit Banknál és a Budapest Banknál úgy gondolják, talán szeptember második felében kezdeményezhetik az első magáncsődeljárásokat, amelyekben ők lehetnek a főhitelezők. Az OTP Bank is úgy véli, rövid időn belül megszülethetnek az első egyezségek, de a CIB Bank például csak 2016-ra várja az első megállapodások megkötését.Az érdektelenség azért meglepő, mert korábban a Magyar Nemzeti Bank úgy számolt, hogy a magáncsődvédelem 20-25 ezer családnak jelentene segítséget. A bankszövetség pedig ennél is optimistább volt, úgy látták, 40 ezer potenciális adós választhatja a csődvédelmet.Ugyanakkor egyes szakértők már korábban azt hangsúlyozták, hogy csak keveseken segíthet a megkésett intézkedés, ráadásul az eljárás bonyolultsága is nehézségeket okoz. Varga István közgazdász például arról beszélt, hogy a magáncsődöt választó adósoknál érezhető életszínvonal-esés következik majd be, s az adósok nem biztos, hogy végül képesek lesznek elfogadni korábbi életük nagymértékű korlátozását. Továbbá az is kérdéses, hogy az intézkedést választók meg fognak-e tudni élni egyáltalán, ugyanis egy olyan háromfős család, amelyben mindenki dolgozik, fejenként a legkisebb öregségi nyugdíj másfélszeresét költheti el szabadon, azaz körülbelül 120 ezer forintot. Ennél nagyobb kiadáshoz a csődbiztos beleegyezése szükséges. Csakhogy a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi adatai szerint egy ugyanilyen család esetében közel 220 ezer forint volt a létminimum. A hivatalos adatok alapján tehát nincs kizárva, hogy családok ezrei lesznek képtelenek fedezni alapvető szükségleteiket.Ismeretes, szeptember elsején lépett hatályba az a jogszabály, amely alapján jelentkezni lehet a családi csődvédelembe. E szerint legalább öt, de legfeljebb hét évig ellenőrzi az adós költekezését a Családi Csődvédelmi Szolgálat által kirendelt vagyonfelügyelő. A törvény célja, hogy olyan adósságrendezési eljárást tegyen lehetővé, ami segít szabályozott keretek között rendezni a fizetési nehézségekkel küszködő magánszemélyek adósságát. Magáncsődvédelmet az az adós kezdeményezhet, akinek van vagyona és törlesztésre fordítható jövedelme, de nem elegendő az adósság törlesztésére. A kérelem feltétele egyebek mellett az, hogy az összes tartozás 2 és 60 millió forint között legyen, ne haladja meg a magánszemély vagyonának dupláját, és legyen legalább egy olyan tartozás, amely három hónapja lejárt, mértéke pedig több mint 500 ezer forint. A csődvédelem alatt az adósnak nem kell számolnia végrehajtási, kényszer-értékesítési és egyéb igényérvényesítésekkel, végrehajtói költségekkel, és kilakoltatástól sem kell tartania.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.