A BRFK a lakosság segítségét kéri: ha bárki felismeri a honlapra feltett fotókon szereplőket, telefonáljon a megadott számra.A közlemény szerint a BRFK „csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” indított eljárást.Az eset hátteréről azt írták, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint egy körülbelül 120 főből álló társaság múlt pénteken éjjel az V. kerületben lévő Erzsébet téren, a József Attila utcához közel, valamint a Deák téri 47-49-es villamosmegálló közelében, illetve a Deák tér és Bárczy István utca kereszteződésében pirotechnikai eszközöket használva, hanghatásokat kiváltva, hangos ritmusokat zengve, az ott parkoló gépjárműveket, valamint a közterületi padokat, székeket megrongálták.A társaság többsége piros-fehér-zöld színű, valamint piros-fekete színű vagy sötét kámzsával arcát eltakarta – tették hozzá.A gól nélküli döntetlennel végződött pénteki Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a budapesti Groupama Arénánál.A Fővárosi Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy három embert letöltendő, kettőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Magyarország–Románia labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után rendőrökre támadók ügyeiben. Továbbá valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától.
Magyar–román: garázdaság miatt még százhúsz embert keres a rendőrség
Ha bárki felismeri a fotókon szereplőket, telefonáljon a megadott számra.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!