A migránsok válaszaival magunk sem tudunk mit kezdeni. Ezért az útkereszteződéshez megyünk, ahol az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselője áll egy kék mellényben. Tőle kérdezzük, miért ilyen szegényes a bevándorlók hátizsákja. Mikor a kitűzőjéről leolvassuk a nevét, arra kér minket, hogy név nélkül szerepeljen az írásunkban. Majd beszélni kezd.
„Ezek a migránsok olyanok, mint a maratonfutók, minden megállónál kapnak vizet. Sőt még élelmet és sátrakat is, amit hátrahagynak. Hiszen a következőnél úgyis kapnak újat” – magyarázza, és egy furgon felé mutat, melynek ajtaját most nyitják ki. Bizony, több raklapnyi ásványvíz van ott, de hamarosan jön a következő kocsi a csomagokkal.
Aki arra számít, hogy a migránsok időnként imára borulnak, csalódniuk kell, mert vajmi keveset tudhatnak meg az iszlám vallási rituálékról. Egy ötvenfős csoportra ragadunk a kukoricásnál, és arról kérdezzük őket, tudják-e tartani a vallási szokásaikat. Egy fekete pólós fiú jelentkezik, hogy tud angolul: Hasannak hívják, és rövid „no”-val válaszol.
De nem hagyjuk annyiban, ezért megkérdezzük, mit hoztak magukkal az útra, van-e Koránjuk. Hasan csak nevet: „Not important” – hangzik a válasz, ami itt, a 35 fokos hőségben még hitelesen is hangzik.
