Nyomozás indult a migránsokat bántalmazó operatőr ellen

A hatóság vizsgálja azt is, megállapítható-e a garázdaságnál súlyosabbnak minősülő bűncselekmény.

MTI
2015. 09. 10. 12:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törő Sándor közölte, a főügyészségre érkezett feljelentés szerint a helyszínen forgató egyik tévé női operatőre több menekültet bántalmazott, köztük gyermeket is. A feljelentés elbírálására jogosult járási ügyészség csütörtökön garázdaság vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet a Szegedi Rendőrkapitányság folytat le fokozott ügyészségi felügyelet mellett. A nyomozás során a hatóság vizsgálja azt is, megállapítható-e a garázdaságnál súlyosabban minősülő bűncselekmény is – tette hozzá.

A keddi eset után a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért közleményben tudatta, hogy feljelentést tesznek, mert az N1TV operatőre elgáncsolt egy gyerekével a kezében futó édesapát, és erőből megrúgott egy kislányt a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál.

Az N1TV kedd este közleményt adott ki, amelyben azt írta: „Az N1TV munkatársa a mai napon elfogadhatatlanul viselkedett a röszkei gyűjtőpontnál. Az operatőr munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntettük." A főszerkesztő, Kisberk Szabolcs által jegyzett közleményben hozzátették: az ügyet részükről lezártnak tekintik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.