A bevándorlók „már nemcsak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót” – jellemezte a bevándorlási helyzetet Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait. Az utánpótlás pedig bőséges, milliók készülnek útra kelni – hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy csak Irakban és Szíriában több millióan szorulnak humanitárius segélyre. Hozzátette, hogy „az észak-afrikai védvonal” is összeomlott, az arab tavasz káoszt eredményezett, mivel a Nyugat által egyedül üdvözítő államformának tartott képviseleti demokrácia intézményei működésképtelenek ott, ahol nincs erre irányuló akarat.
A kormányfő kifogásolta, hogy Európa „nemhogy tárva-nyitva hagyta az ajtókat és ablakokat, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak”.
Szerinte egyébként a bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, „a világ valójában hátat fordított ezeknek az embereknek”. Érthetőnek is tartja, hogy sokan közülük, akik nehéz körülmények között élnek, elindulnak Európába, egy „gazdag, de gyenge világrégióba”, ám világosan látszik: Európa nem képes magára venni a világ összes baját, nem képes eltartani az összes gazdasági bevándorlót, ráadásul „az sem biztos, hogy mindannyian dolgozni akarnak”. Elgondolkodtatónak nevezte ezzel kapcsolatban, hogy valaki még Németországban is azért tüntet, hogy Svédországba mehessen.
A miniszterelnök felszólalásában a világ legtermészetesebb dolgának nevezte, ha az ember megvédi a családját, és – mint mondta – „mi most éppen ezt tesszük”.
Kifejtette: Magyarország ezer éve a nagy európai család megbecsült tagja, történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni Európát, ezáltal ugyanis Magyarország önmagát is védi. Amikor Magyarország határait védjük, akkor Európát is óvjuk – tette hozzá.
Orbán Viktor szavait nagy taps fogadta az ülésteremben, amikor köszönetet mondott a magyar határokon szolgáló, fegyelmezett, emberséges teljesítményt nyújtó rendőröknek, katonáknak.
A miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak kétfrontos küzdelmet kell folytatnia: meg kell védenie az ország és Európa határait, de meg kell küzdenie „a rövidlátó európai politikával is”, amely szembefordult az európai emberek akaratával.















