Orbán: Nem az iszlámmal van bajunk

A magyar kormány bevándorlásügyi álláspontját védte meg a miniszterelnök a misszióvezetői értekezleten.

MNO
2015. 09. 07. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Politikai értelemben Magyarország nem fog antiiszlám álláspontot elfoglalni, és a nyugat-európai esetekkel szemben hazánk nem is kíván az iszlám természetéről vitázni – jelentette ki Orbán Viktor hétfő délelőtt a misszióvezetői értekezleten. Mint mondta, saját etnikai-kulturális összetételünk megőrzésének szándékáról van szó, Törökország és az öbölmenti államok viszont a barátaink, és „szeretnénk Iránnal is megtalálni a hangot”. A kormányfő hozzátette, hogy a magyarországi iszlám közösséggel sincs baj, „ezt a közösséget meg fogjuk becsülni, [ ] örülünk, hogy kebabosok vannak a körúton”.A miniszterelnök szerint viszont nem szabad a magyar álláspontból engedni, „minél jobban támadják önöket, annál erőteljesebben fogalmazzák meg álláspontjukat”. Orbán úgy véli, képmutató világban élünk, és a francia külügyminiszter Magyarországot támadja a kerítés miatt, miközben a francia miniszterelnök kerítést avat. Emlékeztetett, hogy nem előzmények nélküli folyamatról van szó, egyebek között Líbia összeomlása, a líbiai rezsim megtámadása vezetett ide. Orbán szerint Berlusconi is világosan megmondta, hogy nem szabad a nyugati nagyhatalmaknak lerombolniuk Líbiát. „És itt nem mások felelősségéről van szó, hanem a miénkről is, azon közösségéről, amelyhez mi is tartozunk” – tette hozzá.A kormányfő kijelentette, hogy nincs semmilyen európai terv a válsághelyzet kezelésére, a kvótarendszer sem a következményeket nézi, miközben a valódi probléma, hogy Európa a külső határait nem tudja megvédeni. Szerinte először ezzel kell foglalkozni, különben tízmilliók érkezhetnek még. Orbán azt sem érti, hogyan valósítanák meg a kvótarendszert. „Nyomkövetőt fogunk szerelni a lábukra? És ha nem akarnak odamenni? Odakötjük őket?”Inkább abban kellene segíteni, hogy helyben tudjanak boldogulni, mivel aki egyszer bejött, nem fog visszamenni – mondta a miniszterelnök. Szerinte az sem világos, hogyan lehetne majd százezreket, milliókat visszaküldeni.Orbán ostorozta a sajtó működését is, mint fogalmazott: senki ne mondja, hogy Nyugat-Európában nincs irányított újságírás. A politikai vezetők és az emberek véleménye között eltérés van Nyugaton, nálunk viszont a nemzeti konzultációval felmérték, mit gondolnak a választók – jelentette ki. Szerinte ezért volt fontos a konzultáció.A kormányfő szerint a nagy, döntő vita a körül lesz, hogy van-e joga egy országnak megmondani: nem kíván változtatni az etnikai-kulturális összetételén, vagy abban hisz, hogy mindenki ott él, ahol szeretne. Szerinte minden nemzetnek joga van a saját jövőjéről dönteni, és Magyarországnak nem is szabad minősítenie mások döntését, akik például jelentősebb iszlám közösséggel élnének együtt. Orbán Viktor beszélt arról, hogy nálunk is van kisebbség, itt él néhány százezer roma, „ezt valamikor eldöntötték”, ez az ország adottsága. „Mi pedig nem akarjuk, hogy máshol éljenek, vagy mások fogadjanak be romákat, ha pedig Kanadába mennek, azt mondjuk, hogy inkább maradjanak itt” – tette hozzá a kormányfő.Orbán úgy véli, nem lehet egyszerre hatályban tartani bizonyos megállapodásokat, majd elnézni, hogy nem tartják be őket. Az ország a schengeni határokat akarja védeni, Görögország nem lát el rendes határőrizetet, ezért jöhetnek ide a migránsok, így ma Magyarország sem tudja betartatni valójában a schengeni megállapodást – jelentette ki. „Az osztrákok és németek elemi érdeke is, hogy ne legyünk Görögország” – mondta, hozzátéve, hogy egyszerre kellett építeni egy gyors határzárat és egy tartós kerítést. Szerinte a magyar hadsereg és rendőrség alkalmassági tesztje is, hogy a határokat meg lehet-e védeni, a rendőrség pedig az utóbbi időkben jól teljesített.Szerinte a politika természete nem szándékhoz, hanem eredményhez van kötve, ő ezért is szokott egyértelműen fogalmazni: „Ne gyertek! Mi nem csábítunk titeket erre az útra. Ne kockáztassátok a magatok és gyermekeitek életét egy illúzió kedvéért.” A kormányfő szerint ezek az emberek nem a biztonságért futnak, mert bár egy török menekülttábor nem a vágyak netovábbja, már ott is biztonságban vannak, ahogy Görögországban és Szerbiában is. „Ők a német életet nézték ki maguknak.” A kormányfő szerint nem menekültekről, hanem bevándorlókról van szó, „a vizuálisan megjelenő érzelmek hamis erkölcsi felelősség alá helyeznek bennünket”. Szerinte bölcs az, ahogy a katolikus egyház fogalmazott, és mindenkinek magának kell felelősséget vállalnia és segítenie, nem helyezhetők ezek a terhek a költségvetésre, mert akkor az állam és a gazdaság nem tud fejlődni.Orbán kijelentette: szeptember 15-ével változnak a szabályok, az embercsempészek komolyabb büntetésre, vagyonelkobzásra számíthatnak majd. A kormányfő úgy látja, abszurd, hogy Magyarország fellép a saját állampolgáraival szemben valamiért, az illegális határátlépésért, másoknak pedig elnézné.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.