A kormányzati portálon megjelent, a kormány által még nem tárgyalt tervezet szerint színes másolat esetén oldalanként legfeljebb 25, fekete-fehér másolat esetén 5 forint kérhető, optikai adathordozón igényelt másolatért pedig 580 forintot lehetne fizetni. Költséget csak a tíz oldalnál hosszabb dokumentumok esetében számolnának fel.A kézbesítési költség belföldre a hivatalos iratokra vonatkozó belföldi postai szolgáltatás díja, külföldre az egyetemes postai szolgáltató általi kézbesítés ellenértéke lenne.A munkaerő-ráfordításra akkor lehetne költséget felszámítani, ha az meghaladja a nyolc munkaórát. Erre óránként legfeljebb 1100 forint vehető igényébe.A rendelet október 1-jén lépne hatályba.Az Országgyűlés júliusban fogadta el az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény, valamint további jogszabályok módosítását, amelyek lehetővé tették, hogy közfeladatot ellátó szerv előzetes költségtérítést állapíthasson meg közérdekűadat-igénylés teljesítéséért.Míg a minisztérium a többletterhekkel magyarázta a közérdekűadat-igénylés fizetőssé tételét, addig van, aki úgy látja: a költségtérítés bevezetése csak időhúzásra jó azok részéről, akik nem akarják kiszolgáltatni a közérdekű információkat.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.