Újfajta feketekereskedelem uralkodhat el hazánkban

Tartani lehet attól, hogy a 20 ezer, raktáron lévő hagyományos kazánból sokat majd feketén szerelnek be.

MTI
2015. 09. 07. 6:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszava emlékeztetett rá: szeptember 26-tól lép életbe az az uniós jogszabály, amely előírja, hogy csak a legalább 84 százalékos hatásfokkal működő, a hagyományos kazánoknál kisebb károsanyag-kibocsátású berendezéseket lehet forgalomba hozni és üzembe helyezni. A lap Gyárfás Attilára, a Magyar Épületgépészek Szövetsége elnökére hivatkozva azt írta, idén májusban volt egy szakmai konferencia, ahol a kormányzat még egyéves átmenetet javasolt, a szakmai képviseletek két évet kértek, a kereskedők pedig három évet, hogy eladhassák készleteiket, ezt a kormányzati oldal tudomásul vette. Ugyanakkor a kormány augusztus elején közzétett rendelettervezete csak az év végéig adna időt az átállásra. A rendelet már szeptember 1-jétől életbe lépett volna, de ez a mai napig nem történt meg, sőt, meg sem jelent.

Hozzátették: a gazdasági tárca felmérése szerint 20 ezer hagyományos kazán van még a kereskedők raktáraiban, ennyit képtelenség eladni év végig, de nincs is elegendő tervezési, engedélyezési, szerelési, műszaki ellenőri kapacitás, ráadásul a felhasználók sem készültek fel arra, hogy hirtelenjében – akár a fűtési rendszer átalakításával és a kémények átépítésével – lecseréljék az elavult berendezéseket a drágább kondenzációs készülékekre.

Gyárfás Attila szerint lehetővé kellene tenni, hogy a raktárkészletek leapadjanak. Elmondta azt is, hogy az engedélyező szolgáltatók már most sem hajlandók ráütni a pecsétet a hagyományos kazánok telepítésére, visszautasítják a beadott kérvényeket, holott erre semmilyen jogalapjuk sincs.

A lapban azt írták, tartani lehet attól is, hogy ha a kormány mégis ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez és három hónapot ad az átállásra, akkor a raktáron lévő hagyományos kazánokból sokat majd feketén szerelnek be, ez pedig súlyos kockázatokat jelenthet a felhasználónak és jelentős bevételkiesést a költségvetésnek.

Hasonlóan nyilatkozott a Világgazdaságnak Szilágyi László, az Épületgépész Unió elnöke is, aki szerint azok, akiknek elromlik a hagyományos kazánjuk, és nincs pénzük az új, drágább berendezésre, kelepcébe esnek, és visszatérnek a vegyes tüzelésű kazánokhoz, vagy illegálisan vásárolnak régebbi, elavult berendezést, és helyezhetik üzembe, szintén feketén, esetleg szakszerűtlenül, ami a balesetek és a szén-dioxid-mérgezések megszaporodását okozhatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.