Vita a tapolcai kórház egyik épületének bontása miatt

Tiltakozók egy csoportja meghiúsította a létesítmény fizikoterápiás épületének lebontását.

MTI
2015. 09. 16. 21:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tapolcai kórház fizikoterápiás épületét a 2,3 milliárd forintos fejlesztést jelentő európai uniós pályázathoz kapcsolódóan kezdték el lebontani, miközben az épület hasznosításáról a városvezetésnek konkrét elképzelései vannak – mondta el Dobó Zoltán polgármester.Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat korábban többször írásos kérelemmel fordult az egészségügyi államtitkársághoz és az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz, jelezve, visszavennék a korábban a város tulajdonában álló épületet, de nem kaptak választ. Az épületbe, amelyet 2007-ben felújítottak, az önkormányzat tervei szerint az alapellátási intézet költözne – fűzte hozzá a polgármester.Dobó Zoltán elmondta, hogy a demonstrációt követően szóbeli megállapodás született a kivitelező cég vezetőjével és a kórház főigazgatójával arról, hogy két hét tárgyalási időszak következik, ezután térnek majd vissza a kérdésre.Lang Zsuzsanna, a kórház főigazgatója közleménye szerint a polgármester által indított kezdeményezés, amely akadályozza a fizikoterápiás épület bontását, a projekt támogatási szerződésének módosítását jelentené, ezért veszélyezteti a beruházást, melynek keretében a kórházban megvalósul – egyebek mellett – a mentőállomás, a belgyógyászati nappali ellátás, a 30 ágyas ápolási osztály felújítása.A főigazgató hozzáfűzte, hogy a kórház rendelkezik egy 2020-ig tartó, korszerű ellátást eredményező stratégiai tervvel, melynek része a jelenleg zajló beruházás is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.