A kiírás szerint aki legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi praxist vállal, hatmillió forintot kaphat. Hétmillió forint jár annak, aki két éve betöltetlen praxist nyer el, 36 hónapja üres körzetnél nyolc-, míg legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat esetében kilencmillió forintot kap a nyertes orvos. Aki legalább 60 hónapja üres praxisban vállal munkát, annak tízmillió forint adható. Praxisjog vásárlására maximum négymillió forint igényelhető.
A közpénzekből finanszírozott pályázatok eredményét nyilvánosságra hozó honlapról azonban megtudtuk, az elérhetőnél jóval alacsonyabb összeget igényeltek az orvosok. Az adatok szerint tegnapig 29 pályázatot fogadtak be, a többi (legalább 14) valószínűleg még hiánypótlásra szorul. Eddig mindössze hat pályázat nyert 6 és 10 millió forint közötti letelepedési támogatást és összesen tíz pályázó orvos 1,5 és 4 millió forint közötti praxisjog-vásárlási támogatást kap. Az elbírálásra váró pályázatok közül 8 orvos a 4 millió forintos praxisjog-vásárlási támogatásra pályázott, és mindössze egy 2,8, valamint három 10 milliós letelepedés pályázatot találtunk.
Ez azért is komoly probléma, mert a tartósan betöltetlen háziorvosi szolgálatokról vezetett aktuális, nyilvános lista szerint 238 körzetben volna szükség háziorvosra, vagyis legfeljebb a jelenleg orvos nélkül működő körzetek 15 százalékát tudják feltölteni. Júliusban még csak 231 betöltetlen körzet volt, vagyis hónapról hónapra bővül a lista. A legnehezebb helyzetben idén Borsod-Abaúj-Zemplén megye van, ahol negyven praxis betöltetlen, az országban ugyanakkor akadnak olyan települések is, ahol már tíz éve nincs háziorvosi ellátás, a fővárosban azonban például csak nyolc körzet betöltetlen.
Kerestük az OEP-et, hogy eddig hány pályázatot bíráltak el, s közülük mennyi nyert, illetve pontosan hány forintot kapnak majd a háziorvosok, de Fülöp László, az OEP szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, egyelőre nem adnak információt a sajtónak. Mint mondta, a pályázatok benyújtásának határideje október 31-e, ezt követően legalább egy hét, míg összesítenek, és nyilvánosságra hozzák a nyertesek neveit, az elnyert támogatások összegét. Arra a kérdésre, hogy melyek azok a körzetek, ahol az elbírált pályázatok alapján biztosan lesz háziorvos, s ezek mióta voltak betöltetlenek, nem kaptunk választ.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!