„Ennek az egy év alatt felépített Janiczak-Fidrus-féle ózdi Facebook-látványszínházi »modellnek« annyi köze maradt az Érpataki Modellhez, hogy annak a teljes elárulását képezi. A VV Lacizás, a Páva Klub-ozás, a kis Grofózás stb. totálisan ellentétes az Érpataki Modell értékrendjével.” Előbbi sorok nem mástól, mint Érpatak független polgármesterétől, Orosz Mihály Zoltántól származnak, aki korábban többek között bábuk akasztásával, különféle jelmezekkel és az érpataki modellnek nevezett helyi módszereivel hívta fel magára a figyelmet. És bár nem a Jobbik színeiben indul, a radikáljobbos szubkultúra részét képezi, jelent meg már vele metafizikai magasságokba emelkedni kívánó interjú a Magyar Hüperiónban, és a Jobbik korábbi országgyűlési képviselőjével, Zagyva György Gyulával is többször lehetett látni. Az ózdi jobbikos vezetők pedig még februárban is láthatólag odafigyeltek arra, Orosz miről beszél, de most már ott tart a helyzet, hogy az érpataki vezető izraeli–magyar kettős állampolgárral támadja az ózdi vezetést. Kerestük is Oroszt, pontosan mi zavarja a jobbikosok munkájában, de sem e-mailben, sem telefonon nem kívánt válaszolni kérdéseinkre, azt javasolta, látogassunk el Érpatakra, és ott beszélgethetünk.
Janiczak Dávid polgármester sem volt bőbeszédűbb, mint mondta, találkozott az „alaptalan támadásokkal”, de hozzátette, ez ügyben csak november 17. után tud érdemben nyilatkozni. Kérdeztük Oroszt is, mi várható 17-én, azt válaszolta, tudja, de nem mond többet erről.
Orosz többek közt a Páva Klubot említette, azt az ózdi szórakozóhelyet, melynek működtetését idén kezdte meg az Ózdinvest Kft. ami Janiczak közleménye szerint „egy önálló jogi személy, amely az önkormányzat kizárólagos tulajdonában áll, a gazdasági és üzleti életnek egy önálló szereplője, komoly, tapasztalt ügyvezetője van, aki évek óta eredményesen vezeti ezt a gazdasági társaságot”. A polgármester hozzátette: „Később a piaci viszonyokat folyamatosan figyelemmel kísérve és azok változásaiból megfelelő következtetést levonva maga az ügyvezető jelezte, hogy az üzemeltetés rendszerén szükséges változtatni. Az önkormányzat ennek alapján hozta meg döntését, átalakította az üzemeltetés módját, így mára bérbeadással egy magánvállalkozás üzemelteti.”