A TEK kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hétvégi terrorellenes akciósorozatában sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoportot fogtak el. A négy gyanúsítottal szemben „robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés” és lőszerrel visszaélés bűntette miatt nyomoz a rendőrség. Az elfogott négy ember szabadlábon védekezhet.
A bíróság indoklása szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez, bár a TEK vezetője korábban azt feltételezte, hogy lehet ilyen kapcsolat.
„A bíróság indokolásában rámutatott, hogy nincs arra semmilyen adat az iratokban, hogy az édesanyjával és nevelőapjával élő, a II. világháború iránt hobbi szinten érdeklődő terhelt bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel, vagy hogy megszerzett tudását és vegyi anyagait a közrend vagy személyek élete ellen kívánta volna fordítani. Arra sincs semmilyen adat, hogy jelen ügy kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal. Az ügy összes körülményeiből éppen mindennek ellenkezője valószínűsíthető. Nincs adat szélsőséges nézetekre és – azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar – külföldi kapcsolatokra sem”
– derül ki a Fővárosi Törvényszék szerdai sajtóközleményéből.
„Lesz személyesen nekem is és az MSZP-nek is szakmai véleménye, vezethet ez oda, hogy főigazgató úrnak távoznia kell” – kommentálta a híreket Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke.
A Jobbik rendkívüli bizottsági ülésen vár magyarázatot a főigazgatótól. „A nemzetbiztonsági bizottság nem homokozó. Azt megszoktuk, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, akkor nem feltétlenül mondanak el a különböző szolgálatok minden részletet, de ilyen ordas hazugság, ami a hírek szerint tegnap történt, ilyennel én még nem találkoztam, itt az a minimum, hogy a Terrorelhárítási Központnak a nyilvánosság elé kell állni” – fogalmazott Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja.
A Gyurcsány-párt szerint nem először futott lyukra a TEK. „Ilyen volt, amikor a Budapesti Műszaki Egyetemről elvittek egy Luke Skywalkernek öltözött hallgatót, akinél játékpisztoly volt, ilyen volt, amikor kivonultak a Brad Pitt-film forgatására, hogy elkobozzák a film kellékeiként használt kamufegyvereket, de ilyen volt az az eset, amikor a TEK emberei egymást lőtték lábon egy akcióban. Ezek a terrorelhárítási központ eredményei” – foglalta össze Vadai Ágnes, a párt alelnöke.