– A menetrend az, hogy a rendőrség fizetési meghagyást küld, ami ellen kifogással élnek, így az ügy a bíróság elé kerül, amely reményeik szerint megállapítja majd, hogy jogalap nélkül követeli vissza a rendőrség a már kifizetett túlórákat – mondta a Tettrekész főtitkára. Arról is beszélt: tudomásuk szerint a déli határra vezényelt Készenléti Rendőrség és több más kapitányság munkatársai sok esetben szintén csak készenléti szolgálati óradíjat kaptak túlszolgálatért, ami ellen szintén panaszt tesznek majd az országos főkapitánynál. Megjegyezte: a rendőrök óriási munkát végeztek, végeznek a déli határokon, 16 órákat töltenek szolgálatban, embertelen körülmények között.
Lapunk megkeresésére az ORFK kommunikációs szolgálatán azt közölték: az illegális bevándorlással összefüggésben elrendelt túlszolgálatok elszámolásának ellenőrzése most is tart, így jelenleg nem tudják megmondani, hány rendőrnek és összesen mennyi túlóradíjat kell visszafizetnie. Megjegyezték: a rendőrség a szolgálati törvényt és annak végrehajtási rendeleteit betartva jár el, és amennyiben a hivatásos állomány tagja készenlétben volt, úgy azt készenlétként fogják elszámolni.
Emlékezetes, Papp Károly országos rendőrfőkapitány augusztusban jelentette be, hogy hat határvadász egységben összesen 2016 rendőrt küldenek a szerb határ védelmének megerősítésére, köztük 876 rendőr-szakközépiskolai tanulmányait még be nem fejezett próbaidős fiatalt. Azt megelőzően ezer helyi rendőr és háromszáz készenlétis próbálta útját állni az illegális bevándorlóknak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!