„Kádertemető magyar képviselőkkel”

A CÖF szerint másodosztályú politikusok dolgoznak az Európai Parlamentben – kikre gondolhatnak?

Magyar Nemzet
2016. 01. 21. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció által delegált EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy a CÖF nyilatkozata olyan mértékű politikai elfogultságról és dilettantizmusról tesz tanúbizonyságot, amekkorát már nem lehet értelmezni – legfeljebb talán a Hírcsárdában. Párttársa, Molnár Csaba azt nyilatkozta lapunknak, nem meglepő, hogy nem tetszik a Fidesz egyik fiókszervezetének, az ország legjobban fizetett álcivilszervezetének, ha az uniós intézmények a milliárdos paksi beruházás vagy a fideszes trafikmutyi körül vizsgálódnak.

A CÖF-től azt szerettük volna megtudni, hogy miért tartja szükségesnek az Európai Bizottság felszámolását és jogköreinek teljes átadását az állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak. Ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője Fricz Tamáshoz, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagjához irányított minket, őt azonban nem tudtuk elérni.

Az uniós intézményrendszer egyébként már csak bonyolultsága miatt is alkalmas lehet arra, hogy idegennek érezze magától az egészet egy átlagos állampolgár, ugyanis három legfőbb szerve – az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament – az uniós döntéshozatali eljárásban minduntalan egymásra van utalva, egymástól elválaszthatatlanok.

Az Európai Bizottság az unió javaslattevő-döntéshozó-ellenőrző szerve, amely az alapszerződés őreként is működik. Munkáját 23 ezer fős adminisztratív csapat is segíti. Demokratikus felhatalmazását azért éri sokszor kritika, mert tagjait nem közvetlenül a tagállamok polgárai, hanem az Európai Tanács, vagyis lényegében a tagországok állam- és kormányfői nevezik ki az Európai Parlament jóváhagyásával. A bizottsági elnök személyére az uniós parlament frakciói tesznek javaslatot, és abszolút többséggel választják meg.

Az Európai Tanács az EU állam-, illetve kormányfőinek, valamint az Európai Bizottság elnökének találkozóit foglalja keretbe. Az EU-nak tulajdonképpen ez a csúcsszerve, és nem a sokat emlegetett, politikai kezdeményezői szerepben fellépő Európai Bizottság. Legközelebb február közepén ül össze ez a grémium, és elvileg itt például már áttörést kellene elérni a migránsválság kezelésének kérdésében.

Az Európai Parlamentben nyolc uniós európai pártcsalád, frakció létezik, ezekben foglal helyet az uniós képviselők túlnyomó többsége, de van 14 független honatya is. A 751 képviselői helyből 21 jutott a magyaroknak. A képviselők általában 2-3 bizottságban is helyet foglalnak, ahol intenzív törvény-előkészítő munka folyik, a plenáris üléseken is illik részt venni, ám visszatérő módon reflektorfénybe kerül, hogy egyes képviselők rendszeresen kerülik az üléseket. Az EP melletti hatalmas uniós apparátus ráadásul háromhetente vándorol is, mivel a parlament hivatalos székhelye Strasbourg, ám Brüsszelben is ülésezik. Az ebbe a nagy adminisztratív rendszerbe igyekvő magyar munkavállalóknak nagy vonzerő, hogy a ranglétra alsó fokaira kerülő számára is könnyen elérhető a forintban kifejezett milliós nagyságrendű havi fizetés. A kereseti ranglétra legalján, a kiszolgáló személyzet utolsó fokozatán is 2100 euró körüliek a javadalmazások, a bizottsági biztosok ehhez képest 20 ezer eurót tesznek zsebre havonta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.