Első ízben ütközhet orosz rosszallásba egy magyar biztonság- és katonapolitikai lépés azóta, hogy a 2014-es ukrajnai válság kapcsán az Egyesült Államok, majd a NATO arról döntött, hogy keleti tagállamok „megnyugtatására” megerősíti ott csapatai jelenlétét. A magyar-szlovák-cseh hármas eddigi „provokációkerülő” taktikázgatása, mely inkább az óvatos német-francia-olasz modellhez állt közel a szövetségben, ugyanis a végéhez közeledik. Erre utalnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Lettországban elhangzott szavai, miszerint a visegrádi országok 2017-ben szolidaritásból három hónapos váltásokban egy-egy század katonát állomásoztatnak majd a Baltikumban a NATO említett intézkedései keretében. Bár az erő kicsi, s a jövő évtől Kelet-Európába küldendő amerikai páncélos dandárokhoz hasonlóan jogi értelemben rotációs megoldásról van szó, a szóhasználat így is állandóságra utal. Ez viszont ellentétes a Kreml által sokat hivatkozott 1997-es NATO–orosz alapokmány szellemiségével.
A váltásos jelleg és a NATO-keret az amerikai csapaterősítéshez hasonlóan azért is „kényelmes” megoldás, mert a szövetséges országok jelentős részében így a kormányok önállóan dönthetnek, nem szükséges parlamenti jóváhagyás, és ezzel csökkenthető egy olyan társadalmi vita kirobbanásának a lehetősége, melyet az oroszok hatékony információs hadviselési és propagandaeszközeikkel számukra kedvezően tudnának befolyásolni. Egy szocialista forrásunk, miközben üdvözölte a lépést (melyről még szakpolitikusok sem kaptak előzetes tájékoztatást a kormányzattól), szintén megerősítette lapunknak, hogy a kabinet csak beszámolási kötelezettséggel bír egy ilyen, szövetséges művelet esetében.
Noha informátoraink közül senki sem tudott információval szolgálni a tervezett baltikumi lépések részleteiről Szijjártó szavain túlmenően (a kormányzat megkeresésünkre jövő hétre ígért választ), számos, nyilvánosságra került tényre alapozott „magabiztos latolgatásaikat” a témában szívesen megosztották velünk.
A politikai döntést illetően arra világítottak rá, hogy az Orbán-kormánynak a migránsokkal szembeni fellépése kapcsán tapasztalt elszigeteltsége megtörésében kulcsfontosságú volt a visegrádiak szolidaritása. Az országcsoport vezető államának, Lengyelországnak ugyanakkor a legfontosabb Oroszország elrettentése, a többi NATO-tagállam állandó jelenlétének biztosítása lengyel földön és a Baltikumban. A Litvániába, Lettországba és Észtországba történő V4-es csapattelepítés így egyfajta kompromisszumnak is felfogható, amivel ráadásul az oroszokkal szembeni engedékenységet rosszalló amerikaiakat is csillapítani tudja Budapest. Ami a katonai vonatkozást illeti, a szövetség Varsó, a baltiak, a románok és persze az amerikaiak nyomására folyamatosan írja át készenléti terveit, aminek a tagországokra nézve az a következménye, hogy egyre több ugrásra kész, előretolt erőt kell a hadszíntéri parancsnokok kezébe adni, amivel el tudják rettenteni az oroszokat, illetve támadás esetén útjukat tudják állni. Washington élen jár ebben, de a fellépés multilaterális jellegének bizonyítására minél több zászló kitűzésében érdekelt, és persze számára is elkél a segítség.
Forrásaink valószínűsítik, hogy a visegrádiak egy már létező erőforráshoz fognak nyúlni az egyelőre csak 2017-re tervezett, ám valószínűleg hosszabb távon, „missziós jelleggel” fenntartandó baltikumi vállalás tartalommal való megtöltése érdekében. Ez pedig nem más, mint egy ideiglenesnek szánt formáció, a dandár erejű (egészen pontosan 4142 fős) európai uniós harccsoportjuk (V4 EUBG), mely féléves időtartamban, június végéig áll készültségben, s egyes Líbiával kapcsolatos találgatások ellenére aligha fogják bevetni. Nemzeti kontingensei – köztük a 715 honvédből álló magyar – több összekovácsoló gyakorlaton találkoztak már, s hogy június végeztével sem eresztik őket szélnek, hanem a második félévben is terveznek közös gyakorlatokat számukra, azt jelzi: további tervek vannak velük, például hogy egy baltikumi rotációs NATO-misszió merítési keretét (pool) alkossák. Egyik forrásunk megjegyezte: az sem kizárt, hogy ezzel a lépéssel kerül a helyére annak a kirakósnak az utolsó darabja, melyet amerikai támogatású atlantista kutatóintézeti körökben évekkel ezelőtt kezdtek el összeállítani, azt szorgalmazva, hogy a visegrádi haderők állandó jelleggel tartsanak fenn közös katonai formációt.
Magyarország korábban – akkor még ideiglenesen – két alkalommal küldött jelentős erőt a Baltikumba: 2014 őszén szárazföldi csapatokat az Iron Sword hadgyakorlatra, tavaly pedig az év utolsó harmadában magyar Gripen vadászgépek látták el a térség országainak fegyveres légtérvédelmi készültségi feladatait (lásd képünket).
