Kínos önellentmondás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kormánypárti forrásaink szerint csak a jólértesültség látszatát akarta kelteni Rubovszky György.

Markotay Csaba
2016. 05. 19. 9:21

A történtekkel összefüggésben a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője mindössze annyit közölt, hogy a köztársasági elnök megválasztásának idejét és rendjét részletesen szabályozza Magyarország alaptörvénye, ennek értelmében a téma egyrészt most nem aktuális, másrészt a folyamatban kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe. – A képviselők véleményének vagy kihallgatott beszélgetéseinek értelmezéséhez nem tudunk segítséget adni – tette hozzá Havasi Bertalan. Lapunk is beszámolt róla, hogy a Hír TV egy múlt heti bizottsági ülésen vette föl Rubovszky György szavait. Habár képviselőtársa figyelmeztette a kamerára, a KDNP-politikus úgy vélte, hogy „ezt a mennyiségű hangot csak nem tudja rögzíteni”. Arról is beszélt, hogy 1994 óta, mióta ő országgyűlési képviselő, Áder János a legalkalmasabb államfő, ráadásul jól szolgálja a Fidesz érdekeit is. „Ennél ügyesebben egyetlen lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna” – mondta.

Rubovszky György azóta ellentmondásba keveredett önmagával azzal kapcsolatban, mi is zajlott a bizottsági ülésen. A Hír TV-nek az elhangzottakat nem tagadta, csak azt állította, hogy a stáb magánbeszélgetést hallgatott ki. – Nem tévedtek, hanem aljasok voltak, mint mindig. Ott is elmondtam, hogy a Hír Televíziónak azért nincs keze, mert akkor nemcsak hazudni fog, hanem lopni is – mondta a csatornának, láthatóan feldúltan. A Népszabadságnak viszont már azt állította, hogy „Áder Jánosról szó sem volt! Ilyen beszélgetés nem volt.” Tegnap ülésezett az Országgyűlés igazságügyi bizottsága, Rubovszky György azonban nem volt ott. A tájékoztatás szerint külföldön tartózkodik. (Rubovszky György egyébként egy másik szerencsétlen elszólást is elejtett: a Jobbik kvótát illető alkotmánymódosítási javaslatáról azt mondta, még házszabálysértés árán is megakadályozza, hogy napirendre kerüljön.

A Jobbik szerint Rubovszky György szavai bebizonyították, hogy a magyar politikai döntéshozatalt a Fidesz „Orbán Viktor kiskirályságává” züllesztette, képviselők helyett pedig csupán „gombnyomogató biodíszletek” ülnek a kormánypárti padsorokban.

Egy esetleges új köztársasági elnök személyéről a találgatás időről időre felmerül a sajtóban. A Népszabadság szűk másfél hónapja írt arról, hogy Orbán Viktor szíve szerint Balog Zoltánt jelölné, amenynyiben Áder János nem folytatja 2017 tavaszától. A cikk szerint a humáncsúcstárca vezetőjét az a Kövér László ajánlotta a kormányfő figyelmébe, akit sokan a legesélyesebbnek tartottak a posztra. Korábban az elnökjelölti listán szerepelt Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József volt MTA-elnök, de azóta szó volt már Maróth Miklós Széchenyi-díjas akadémikusról is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.