Különösen nehéz a mai fiatalok problémáira választ találni, mivel bár a 2000-es években a 15 és 29 év közötti korosztály tagjai még az anyagi jellegű gondok miatt aggódtak leginkább, ma már főleg a kilátástalanság az, ami zavarja őket – ismertette kutatásuk egyik fő megállapítását Székely Levente szociológus a Negyedszázad – Magyar Ifjúság 2012 című kiadvány bemutatóján. A szerzők ebben nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy összevessék a hazai ifjúságkutatások eredményeit (2000-től kezdődően négy évente ismételték meg a felméréseket), ezáltal bemutassák a rendszerváltás utáni magyar fiatalság fő jellemzőit, és az egyes nemzedékek közti különbségeket. Lássuk, mire jutottak!
A felmérések összevetéséből kiderül: az ezredfordulón a felmérésbe bevontak túlnyomó többsége három problémát tartott kiemelkedően súlyosnak. Sorrendben: az anyagi nehézségeket – ide tartozik a szegénység és a társadalmi különbségek –, a munkanélküliséget és a lakásproblémákat. Ehhez képest 2012-ben már a kilátástalanság volt az, amit a legtöbben megjelöltek. A 2010-es évekre a fiatalok „általános rossz helyzete” feljött a hatodik helyre, holott 2008-ban csak a tizedik volt, korábban pedig egyáltalán nem is szerepelt.
Mindebből tehát az látszik, hogy az érintettek egyre kevésbé kézzelfogható problémák miatt érzik magukat rosszul, ezért ezekre konkrét megoldást találni is nagyon nehéz. A zsigeri reakció sokszor egyfajta menekülés, vagyis a külföldre költözés. A szakemberek ezt úgy mondják: a gondok növelik a migrációs potenciált.
Érdekesség, hogy az alkohol- és drogproblémák csak a 2004-es felmérés során foglaltak el kiemelkedő helyet, akkor a fiatalok a legsúlyosabb problémának tartották, majd később szinte eltűnt az élmezőnyből, 2008-ban és 2012-ben is csak az ötödik helyet foglalta el.
2000-ben és 2012-ben is a közép-magyarországiak aggódtak legjobban az anyagi boldogulásuk miatt, és mindkétszer a közép-dunántúliak ráncolhatták legkevésbé homlokukat a pénztelenség okán. Bár a kilátástalanság a kétezres években nagyjából hasonló mértékben nyomasztotta az egyes régiók fiataljait, 2012-re ez megváltozott, ekkor legkevésbé az észak-alföldi, legjobban pedig a nyugat- és dél-dunántúli fiatalok aggódtak emiatt.
A munkanélküliségtől való félelem égető érzését leginkább a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon, legkevésbé a Közép-Dunántúlon tapasztalták meg. A magyar viszonyokat ismerők számára aligha lehet meglepő, hogy mind az anyagi nehézségeket, mind a munkanélküliséget a kistelepüléseken élők érzékelték leginkább súlyos problémának.
A rendszerváltás óta természetesen Magyarország is sokat változott. Az újkori demokrácia hajnalán 30 milliárd dollár körül volt hazánk GDP-je, és mintegy 2 millió fiatal élt itt, a 2010-es évekre a GDP már elérte a 130 milliárdot, a fiatalok száma pedig 1,7 millióra csökkent. 1990 után kialakult a korábban nem is ismert tartós munkanélküliség, megjelent a szegénység, kevesebb gyerek született, megkezdődött a társadalom elöregedése. Az ezredfordulón ezzel szemben azt éreztük, mintha „meglódult volna valami”, csökkent a munkanélküliség, javulóban voltak makrogazdasági adatok, beindult a felsőoktatás expanziója is. Ezzel egyébként együtt járt, hogy sokkal kevésbé hívták a fiatalokat munkanélkülinek, és sokkal inkább egyetemi hallgatónak. A rendszerváltás mindenesetre sokként hatott a magyarokra, teljesen új társadalomszervezés alakult ki, ami a legfiatalabb korosztályt érintette leginkább. Azóta pedig felnőtt egy „csendes generáció”, a társadalomban elterjedt a konformitás, a bizonytalanság és az eddig tapasztaltnál erősebb passzivitás, amit az apolitikusságban és a közételi kérdésektől történő visszahúzódásban lehet leginkább tetten érni.
Ugyanakkor a képzettségi szint ma már jóval magasabb, többen végeznek a felsőoktatásban, mint 15-20 évvel korábban. Székely szerint ráadásul az utóbbi egy-két év alapján úgy tűnik, akár még a demográfiai tendenciák terén is lehet remény, a születések száma legalábbis növekedett.
