A munkanélküliségtől való félelem égető érzését leginkább a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon, legkevésbé a Közép-Dunántúlon tapasztalták meg. A magyar viszonyokat ismerők számára aligha lehet meglepő, hogy mind az anyagi nehézségeket, mind a munkanélküliséget a kistelepüléseken élők érzékelték leginkább súlyos problémának.
A rendszerváltás óta természetesen Magyarország is sokat változott. Az újkori demokrácia hajnalán 30 milliárd dollár körül volt hazánk GDP-je, és mintegy 2 millió fiatal élt itt, a 2010-es évekre a GDP már elérte a 130 milliárdot, a fiatalok száma pedig 1,7 millióra csökkent. 1990 után kialakult a korábban nem is ismert tartós munkanélküliség, megjelent a szegénység, kevesebb gyerek született, megkezdődött a társadalom elöregedése. Az ezredfordulón ezzel szemben azt éreztük, mintha „meglódult volna valami”, csökkent a munkanélküliség, javulóban voltak makrogazdasági adatok, beindult a felsőoktatás expanziója is. Ezzel egyébként együtt járt, hogy sokkal kevésbé hívták a fiatalokat munkanélkülinek, és sokkal inkább egyetemi hallgatónak. A rendszerváltás mindenesetre sokként hatott a magyarokra, teljesen új társadalomszervezés alakult ki, ami a legfiatalabb korosztályt érintette leginkább. Azóta pedig felnőtt egy „csendes generáció”, a társadalomban elterjedt a konformitás, a bizonytalanság és az eddig tapasztaltnál erősebb passzivitás, amit az apolitikusságban és a közételi kérdésektől történő visszahúzódásban lehet leginkább tetten érni.
Ugyanakkor a képzettségi szint ma már jóval magasabb, többen végeznek a felsőoktatásban, mint 15-20 évvel korábban. Székely szerint ráadásul az utóbbi egy-két év alapján úgy tűnik, akár még a demográfiai tendenciák terén is lehet remény, a születések száma legalábbis növekedett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!