A közlemény szerint egy maraton- és félmaratonváltó futóverseny miatt vasárnap 8 óra 30 perc és 16 óra között lezárják a Zichy Mihály utat és az Olof Palme sétányt, 9 óra 30 perc és 15 óra között pedig a Dózsa György utat a Hősök tere és a Dembinszky utca között.
A rendezvény ideje alatt az M3-as autópálya bevezető szakasza felől érkező, a Kós Károly sétány felé tartó forgalmat a Hungária körútra terelik. A Dózsa György utat a Dembinszky utca és az Andrássy út között félpályán lezárják, a forgalom rendőri irányítással a Dembinszky utca felől az Andrássy út felé az ellentétes útpályára terelve, egy forgalmi sávon haladhat.
A BKK tájékoztatása szerint vasárnap 8 és 16 óra között változik a 70-es és a 75-ös trolibusz, valamint a 20E és a 30-as, 30A és 230-as autóbusz közlekedése is.