Hogy lesz így Hóman Bálint újra akadémiai tag?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A bíró megítélése szerint nem jogi kérdés, hogy Hóman nyilas volt-e.

MTI
2016. 06. 09. 14:30

A kifogásolt sajtónyilatkozat kapcsán az Akadémia jogi képviselője arra mutatott rá, hogy a közlő hibásan vette át az Akadémia elnökének egy nyilatkozatát.

A törvényszék bírája a kereset elutasításának szóbeli indoklásában rámutatott: bár a felperes keményen küzdött azért, hogy érdemben vizsgálják meg a kérdést, a bíróságot azonban kötik a jogszabályok, melyek világosan rögzítik kik perelhetnek ilyen ügyben az elhunyt érdekében, a felperes pedig nem tartozik ebbe a körbe.

A bíró kiemelte azt is, hogy Hóman akadémiai rehabilitációja a jelenlegi szabályozás szerint az alperes köztestület belátásától függ. Az már más kérdés, hogy ez helyes-e így, sem - fűzte hozzá.

A törvényszék bírája leszögezte azt is, hogy nem jogi kérdés, nyilas volt-e Hóman, vagy sem. Ez a történelemtudományra tartozik, nem a bíróságra.

A felperes jogi képviselője az ítélethirdetést követően jelezte, hogy várhatóan fellebbeznek, így a Hóman Bálint akadémiai tagságának visszaállítása érdekében indított polgári per az ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

Hóman Bálint 1885-ben született a fővárosban, a két világháború közötti magyar történettudomány kiemelkedő alakja, egyetemi tanár, 1918-tól az Akadémia levelező, 1929-től rendes tagja, 1933 és 1945 között igazgatója, az 1920-as évek elején állt a Országos Széchényi Könyvtár, majd a Magyar Nemzeti Múzeum élén. A Hóman-Szekfűként emlegetett akkori reprezentatív magyar történelmi összefoglalásnak a kezdetektől a 15. századig tartó fejezeteit Hóman Bálint, a többit Szekfű Gyula írta.

Hóman Bálint Klebelsberg Kunót követve 1932 és 1942 között kisebb megszakítással vallás- és közoktatásügyi miniszter és parlamenti képviselő is volt. Országgyűlési mandátumát a nyilas hatalomátvétel után is megtartotta, majd a szovjet hadsereg elől Németország felé menekült, és amerikai fogságba került. Népbírósági perében kiállt mellette Szekfű Gyula és az akkor még fiatal Kosáry Domokos történész, aki a rendszerváltás után az Akadémia első elnöke volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.