Nem állnak le a láncfűrészek az Orczy kertben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Úgy tűnik, negyedével kevesebb fát vágnak ki. Ám a civileknek elegük van a be nem tartott ígéretekből.

Kovacsik Ágnes
2016. 06. 15. 15:07

Ugyan a fórum nem volt mentes epés megjegyzésektől és személyeskedésektől, végig kulturált mederben zajlott. Szó esett a környezetvédelmi szempontokról is: egyesek szerint az új példányok telepítése nem oldja meg a problémát, hiszen egy fiatal csemete képtelen megszűrni a levegőt. Voltak, aki úgy vélekedtek, az építkezéssel és a tókotrással megzavarják a honos és védett fajok életterét, ami akár ökológiai katasztrófához is vezethet.

A jelenlévők között akadt olyan is, aki már korábban kertvédővé vált. Egy helyi fiatal a hónapokon keresztül tartó kálváriáját osztotta meg a résztvevőkkel. A férfi korábban egy kérdésre várt csupán választ mind a kerületi önkormányzattól, mind az egyetemtől: miképp nő az Orczy park zöldfelülete az építkezés és a fakivágások ellenére. A lakó beszámolója szerint az NKE főtitkára levelében biztosította arról, hogy a megjelölt lakossági fórumig nem lesz fakivágás. Ám ezt nem tartotta be az egyetem, és június elején több fát is kivágatott.

Ismert, múlt hétfőn a kert területén közműépítés miatt láncfűrésszel estek neki a fáknak, ám a kiérkező aktivisták miatt leállították az irtást. A tervek szerint egy teljes fasort eltüntettek volna, de a civilek ezt megakadályozták. Ezzel szemben az NKE főtitkára csupán 3-4 példány kivágásról beszélt. Emiatt a lakó egyenesen hazugsággal vádolta meg Horváth Józsefet: „Ha nem hazudnának, nem kellene őrjáratot tartanunk a kertben, hogy ellenőrizzük, betartják-e az ígéretüket.”

A lakó a projekt átláthatóságát is kétségbe vonta. Kijelentette: az Orczy kertet érintő fakivágásokkal kapcsolatban az egyetem nem informálja a lakosságot, így nem marad más út a civilek előtt, mint hogy a láncfűrészek elé feküdjenek. Persze az NKE nem hajlandó minden fakivágás előtt tájékoztatni a civileket. Az egyeztetés hiányáról a főtitkár megjegyezte: a kerületi lakosok képviseletét a kerületi képviselők látják el, rajtuk kell elverni a port.

A hívószót követően a józsefvárosi önkormányzat PM-es tagja fel is vette a kesztyűt. Erőss Gábor hangsúlyozta: a kerület lesöpörte az asztalról a közmeghallgatást. A politikus szintén a főtitkár ígéretszegéséről számolt be. Erőss egy ideig hitt abban, hogy a civilek nyomásgyakorlása sikeres volt, ám sem a tiltakozások, sem a zöldombudsman közleménye, sem a fakivágási engedély elleni fellebbezés nem hatotta meg a beruházót, és június elején kidöntötte a fákat.

A lakossági fórum mindenki számára világos konklúzióját az NKE főtitkára fogalmazta meg. Hiába kérték a résztvevők, hogy a közművesítés ne járjon további fairtással, Horváth József csupán annyit tett hozzá, mint amit már korábban többször is hangsúlyozott: „a lehetőségekhez képest amennyi fát meg lehet menteni, azt megmentjük, és fórum is lesz”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.