Orbán elmondta, hogy kié lesz a hatalom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszterelnök szerint sok munkája lesz az ügyészeknek.

MTI
2016. 06. 09. 11:29

Ezzel szemben ma már teljesen bevett gyakorlat – folytatta –, hogy magát a legfőbb ügyészt vagy folyamatban lévő ügyeket politikai diskurzus tárgyává tesznek.

A kormányfő szerint együtt kell élni ezzel a helyzettel, ugyanakkor az ügyészeket arra kérte, ne törődjenek a politikai támadásokkal, ne engedjék, hogy azok befolyásolják munkájukat. Kizárólag a saját lelkiismeretükre és a vonatkozó törvényekre hallgassanak, ne engedjék, hogy „bármifajta nadrágszár- vagy zakóujjrángatás” eltérítse önöket az esküjüktől – hívta fel a jelenlévőket, azt is kérve tőlük, hogy legyenek büszkék a munkájukra.

Az ügyészi életpálya kérdésében azt mondta, a gazdaság teljesítményével összhangban a kormány törekedni fog arra, hogy az ügyészek bérrendszere „méltó és igazságos” legyen.

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy az ügyészség intézményi függetlensége a jogállamiság egyik garanciája Magyarországon.

E függetlenség természetesen nem azt jelenti, hogy „külön bolygón élünk”, egymástól elszigetelve, ahogyan azt sem, hogy „minden szervezet azt csinál, amit akar”. Az alkotmányos értelemben vett függetlenség a közjó érdekében végzett közös szolgálatot jelenti – fejtegette.

Beszédében a kormányfő több olyan adatot is idézett, amelyek szerinte a közbiztonság és a jogrend megerősítése érdekében folytatott együttműködés eredményei is. A regisztrált bűncselekmények száma a 2010-es 436 ezerről 2014-re 329 ezerre csökkent. Ez idő alatt a regisztrált elkövetők száma 129 ezerről 108 ezerre mérséklődött. A büntetett előéletű elkövetők száma 2010 és 2014 között 34 ezerről 23 ezerre esett vissza – ismertette a számokat a miniszterelnök, hangsúlyozva emellett, hogy a váderedményesség évről évre emelkedik.

Megemlítette végül, hogy az új alkotmány mellett a nagy törvénykönyvek is megújultak az elmúlt években, egyúttal jelezte, hogy a következő egy-másfél évben az új eljárásjogi törvények ugyancsak megszületnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.