A szakértő szerint az, hogy most nincsenek „események”, azt is mutatja, a párizsi és a brüsszeli merényletek után a rendvédelem „észbe kapott”, sokkal jobb az információcsere, az együttműködés. Ugyanakkor – jegyezte meg Földi László – a biztonság jelenleg mindent megelőz, a gazdasági, szociális ügyeket is.
Kiemelte továbbá, hogy „az utánpótlást” nem sikerült elvágni, a migránsinvázió tart, továbbra is megszámolhatatlanul jönnek azok, akik beállhatnak a sorba, hogy merényleteket kövessenek el, „cirkuszt” akarnak.
A franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság (Eb) terrorfenyegetése alapján azt mondta: egy nem szokványos háború zajlik, így azt nem lehet kiszámítani. Vannak olyan forgatókönyvek, amelyek szerint az Eb alatt a terroristák arra várnak, hogy a rendvédelem kimerüljön, az emberek félelemérzete, ébersége csökkenjen.