Teljesíthetetlennek tűnő feltételekkel végezték a mentesítési munkálatokat a hortobágyi bombázótéren dolgozott tűzszerészek – derül ki a lapunk birtokába került, a bombák megjelölésével és a mentesítésben való részvétellel megbízott magáncég két vállalkozási szerződéséből, amelyeket 2013 augusztusában kötöttek a nemzeti parkkal. A lőtér mentesítését úgy vállalták el határidőre, hogy arra semmiféle ráhatásuk nem volt. A honvédségi állományban lévő tűzszerészek munkáját (például azt, hogy hány órában dolgozhatnak) ugyanis szigorú biztonsági szabályok határozzák meg.
Beszéltünk olyan magáncégek illetékeseivel is, amelyek ugyancsak pályáztak volna a mentesítésre, vagy felkérték őket, hogy pályázzanak, ám egyikük sem vállalta, miután felmérték a terepet. – Az igen nagy számú robbanótest miatt a szerződéses összeg nevetséges, a vállalt határidő pedig tarthatatlan. Nem sürgethető a tűzszerészeti munka még akkor sem, ha milliárdok forognak kockán az európai uniós támogatás miatt – fogalmazott az egyik magáncég vezetője.
Az eredeti határidő 2014. december 31. volt, a munkát azonban természetvédelmi okok miatt csak július 15. és március 1. között végezhették. A szerződéskötők figyelmen kívül hagyták, hogy a tűzszerészeknek nem szabhatnak meg határidőt a mentesítésre, hiszen a munkájuk tempóját kizárólag a biztonsági előírások, saját szabályzatuk határozhatja meg, nem pedig egy magáncég érdeke.
A szerződésekben egyébként aprólékosan leírják a magáncég feladatait, hogy mennyiért és mekkora területet, milyen mélységben, mikorra derít fel, jelöli ki az ott talált robbanótestek helyét. Még az is szerepel benne, ha megállapították, hogy a talált tárgy robbanótest, ahhoz hozzányúlniuk tilos, a feltérképezett robbanótesteket pedig be kell jelenteniük a területileg illetékes rendőrkapitányságon keresztül a honvéd tűzszerészek ügyeletére, a tűzszerész-alakulat pedig gondoskodik a megsemmisítésükről.
A nemzeti park 2014. december 1-jével módosította is a lőszer-mentesítési pályázatot, egyebek mellett 2016. május 31-re kitolva az eredeti a határidőt. – Tekintettel a feladat nagyságára, ami az előtalált feltételezhető robbanótestek, robbanóanyag-maradványok nagy száma és a terület nagysága miatt adódik, egyeztetések történtek a Magyar Honvédség vezetőivel. A munkaprogram megvalósítása során azonban a tűzszerészeti mentesítési feladatok ellátásával kapcsolatosan jogértelmezési vita alakult ki a megrendelő (a nemzeti park – a szerk.) és a Magyar Honvédség között. Emiatt és a miatt az előre nem látható tény miatt, hogy a mentesítendő területen az előtalálások száma jelentősen meghaladta a korábban feltételezettet, a Magyar Honvédség tájékoztatta a megrendelőt, hogy nem rendelkezik elegendő anyagi forrással és megfelelő kapacitással a volt bombázó lőtér tűzszerészeti mentesítéséhez, mivel véleményük szerint ez nem közszolgálati feladat. Ezt követően a területről levonultak, és 2014. március 3-a óta nem végeznek mentesítési munkákat, így az átvizsgált és feltárt terület teljes átadás-átvételi eljárása nem folytatható le – indokolta a szerződés módosítását a nemzeti park. Ezzel elismerték, hogy a magáncég túlvállalta magát, igaz, hangsúlyozták, a vállalkozókon kívül álló okok (többek között a tűzszerészek munkabírása) vezettek a módosításhoz.