Érdekes ötlettel álltak elő a Liberálisok

Azt javasolják, hogy észt mintára Magyarországon is vezessék be az elektronikus választási rendszert.

MTI
2016. 08. 03. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bősz Anett az MTI-nek hangsúlyozta, hogy Észtországban már tíz éve lehet elektronikus úton szavazni, a 2015-ös parlamenti választáson például már a lakosság több mint 30 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. Hozzátette, hogy a technológiát az EU is jóváhagyta.

A politikus hangsúlyozta, hogy ezzel a lehetőséggel megkönnyíthetnék a szavazást a körülbelül 600 ezer, Magyarországon született, de azóta külföldre távozott magyar állampolgár számára. Súlyos különbségtételnek nevezte, hogy a külhoni magyarok levélben is szavazhatnak, míg a külföldre költözött magyarországi magyarok csak a külképviseleteken voksolhatnak.

Az MLP ügyvivője elmondta, elképzelésük szerint a külföldön élő szavazók a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál igényelhetnének egy elektronikus azonosító kártyát, aminek segítségével az interneten keresztül is leadhatnák szavazatukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.