Mostantól ezzel a képpel és szlogennel kampányolnak Orbánék

Mindenki kap levelet a kormánytól.

MTI
2016. 08. 31. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatása szerint a hirdetéseken túl a kormány tájékoztató kiadványokat juttat el minden háztartásba, emellett mind a Magyarországon élők, mind a külhoni magyar állampolgárok kapnak majd szavazásra buzdító levelet.

A kampány során a kormány arra fogja felhívni a figyelmet, hogy csak a népszavazással lehet megakadályozni Brüsszel kényszerbetelepítésre vonatkozó terveit. A kényszerbetelepítésnek súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatai vannak, amelyet nem szabad felvállalnunk – tette hozzá.

A kormány álláspontja szerint a népszavazás nem a pártokról, és nem a belpolitikai küzdelmekről szól, hanem arról, hogy milyen Európában szeretnénk élni. A tét az, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, kultúránkat, és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot – hangsúlyozta az államtitkár.

„Minden pártot és felelős politikai szereplőt arra kérünk, hogy buzdítson a választásokon való részvételre, és tegye világossá, hogy az igen vagy a nem szavazatot támogatja” – jelentette ki.

A kormány álláspontja változatlan és világos: csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel szeretnének együtt élni. „Ezért kérünk mindenkit arra, hogy szavazzon nemmel október 2-án” – mondta Dömötör Csaba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.