Vizsgálják a fővárosi korrupciós botrányt

A főpolgármester-helyettes is ránéz a havernak osztott milliókra.

MTI
2016. 08. 30. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főpolgármester-helyettes kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, „azonnali, teljes, részletekbe menő” vizsgálatot rendelt el annak érdekében, hogy kiderüljön: történt-e bárminemű jogsértés. A vizsgálat lezárultával az eredményéről tájékoztatni fogják a közvéleményt – tette hozzá.

Hétfő reggel a Mandiner portál írt arról, hogy korrupciós botrányban érintett az FKF: a szervezet tanácsadójának játszottak ki egy sokmilliós tendert.

A Mandiner értesülései szerint a vezérigazgató közeli ismerőse, egy a közterület-fenntartónál korábban informatikai tanácsadóként dolgozó férfi cége „többszörösen is törvényszegő módon” jutott sokmilliós megbízáshoz, amelynek keretében összesen nettó 350 ezer forintos napidíjért adhat tanácsot három szakértő.

Azt írták, a 17,5 milliós keretösszegű kiírásban még azt sem szabták meg, hogy legalább hány órában kell tanácsot adni, továbbá a közbeszerzés iratainak hivatalos közzétételét is elmulasztották. Kiemelték, hogy a férfi még a közbeszerzési pályázat előtt személyesen egyeztethetett a pályázati feltételekről az igazgatóval.

A Mandiner azt is megjegyezte, hogy a korábban az FKF ügyviteli rendszerének tanácsadójaként dolgozó férfi vállalata „a mostani korrupciós ügyön túl a főváros tulajdonában álló cégnél valóságos nyerőszériát tudhat magáénak”.

A Mandiner cikkére az FKF hétfő délután úgy reagált, a cég a törvényi előírásoknak megfelelően működik, kötötte és köti meg szerződéseit. A cikk miatt „természetesen meg fogjuk tenni a megfelelő lépéseket” – írta a vállalat válaszában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.