A diákok csaknem fele vállal munkát

Míg a korábbi években a diákoknak mintegy tíz százaléka vállalt valamilyen munkát, ez az arány jelenleg nagyjából negyven százalék.

MTI
2016. 09. 02. 4:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cikk szerint az arány növekedése nem jelenti azt, hogy többen dolgoznának, ugyanis a diákok száma csökkent, ráadásul a felsőoktatási intézményekben megszigorodtak a jelenléti szabályok, vagyis kevesebb lett a munkára fordítható szabad idő is.

Kott Zoltán, a Meló-Diák igazgatósági tagja úgy becsülte, hogy a nyári hónapokban jellemzően harminc százalékkal többen dolgoznak, pedig az év más időszakaiban is lenne igény a diákmunkára.

Az iskolaszövetkezetek felmérései szerint így is évente 130 ezren végeznek hosszabb-rövidebb ideig valamilyen munkát, a megrendelők száma pedig folyamatosan gyarapszik. Ezzel párhuzamosan körülbelül egy éve kezdtek nőni az órabérek. Amíg korábban szerencsésnek mondhatta magát, aki minimálbér körüli óradíjért el tudott helyezkedni, jelenleg a kevésbé jól fizető térségekben is 630-640 vagy e fölötti összeg a diákmunkások óradíja. Budapesten pedig 740-750 forint alatt garantáltan nem találnak diákmunkásokat a cégek – derül ki a cikkből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.