A Nézőpont szerint a baloldal nagy pofont kap a népszavazástól

„Már menekülnének a népszavazástól, ami bizonyos értelemben a 2018-as választás előfutamaként is értelmezhető.”

MTI
2016. 09. 02. 12:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint az intézet közleményében fogalmaz, a mostani folyamatok azt vetítik előre, hogy a baloldali pártok igen rossz állapotban vágnak majd neki a 2018-as választásnak.

Az elemzés rávilágít arra, hogy míg az MSZP korábban támogatta a bevándorlók Magyarországra történő betelepítését, a párt elnöke ma már elfogadhatónak ítéli a kormányoldal kvótaellenes álláspontját. A legújabb fordulat következtében könnyen hiteltelenné válhat saját szimpatizánsai szemében is a nemrég megválasztott Molnár Gyula MSZP-elnök.

A balliberális oldalon önmagában az is törésvonalat okozott, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció a kötelező betelepítés mellett foglal állást, egyúttal harsányan képviseli a bojkottpártiságot a kvótareferendum kapcsán. Az Együtt és PM pedig a Kétfarkú Kutya Párthoz hasonló vicckampányt indított, amivel a választók megszólítása helyett inkább kormányzásképtelenségüket bizonyítják. A Liberálisok egyedüliként buzdítanak a népszavazáson való részvételre és az igennel szavazásra – olvasható.

A Nézőpont Intézet úgy látja, a zavaros kommunikáció, a bevándorláspárti álláspont és a népszavazás bojkottja saját szimpatizánsaikkal is szembefordította a balliberális erőket. Az intézet augusztusi kutatása alapján a baloldali szimpatizánsok kétötöde elutasítja a kötelező betelepítést, míg egy másik cég felmérése alapján az MSZP szavazóinak harmada tervezi, hogy részt vesz a népszavazáson.

„Mindent egybevetve úgy tűnik, a baloldal mai állapotában erőtlen, így valójában nem engedhetnek meg maguknak másfél évvel a parlamenti választás előtt egy jelentős energiát felemésztő kampányt, ezért buzdítanak otthonmaradásra” – írták. Ezzel azonban azt üzenik magukról – olvasható az elemzésben –, hogy semmilyen álláspontjuk nincs Európa egyik legsúlyosabb válságával kapcsolatban, mely hazánkat is érinti, mindez pedig kihatással lehet az egyébként is ingatag lábakon álló kormányzóképességük megítélésére. „Már menekülnének a népszavazástól, ami bizonyos értelemben a 2018-as választás előfutamaként is értelmezhető” – írja a Nézőpont Intézet közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.