„A tanulmányírás az új olajozás”

Gyanús közbeszerzések a Klik tízmilliárdos projektje környékén.

MNO
2016. 09. 01. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus egyszerű lopásnak tartja a Köznevelés az iskolában című Támop-pályázathoz hasonló állami projekteket. Szerinte napjainkban a kamu tanulmányok írásával lehet a legnagyobbat kaszálni érdemi munka nélkül – írja az Index.

Hadházy minderre azt követően jutott, hogy a Klik a közérdekűadat-igénylésére elküldte a pályázat szerződéseit és a megvalósításhoz készített elemzéseket. Utóbbiak a LMP-társelnök szerint teljesen szakmaiatlanok, és nem érik meg az értük kifizetett 25 millió forint közpénzt, hiszen több helyen értelmetlenek vagy egyszerű lózungok, általánosságok szerepelnek bennük. Ráadásul több különböző munkában azonos felsorolások, bekezdések szerepelnek, ami arra utalhat, hogy csak a terjedelmet akarták dagasztani.

A projekt költségvetésében a politikus szerint több gyanús tétel is szerepel: bérköltségekre például 2 milliárd forintot fizettek ki. Az Indexhez eljuttatott elszámolás szerint volt, aki két éven át havi bruttó 14,8 vagy 18,9 millió forintot kapott. Szellemi termékekre több mint 1,5 milliárd forintot költöttek. Az elszámolás szerint összesen 11 910 szakmai napra ment el ez a pénz, személyenként és alkalmanként 127 ezer forintot fizettek. Hadházy még érdekesebbnek találta, hogy a Támop-projekt közbeszerzéseit a legtöbb esetben nem találta meg a Közbeszerzési Értesítőben, vagyis tulajdonképpen ki sem írták őket.

A portál cikke kiemeli az összesen 39 millió forintot kaszáló HumánSwot Kft.-t (10 milliót adattisztítás támogatása, 29 milliót projekt-előkészítést és helyzetelemzést segítő szoftver szállítása címén tettek el), amely szerintük már több gyanús közbeszerzésben feltűnt. Például csaknem 24 millió forintért készített tanulmányt a Türr István Képző és Kutató Intézetnek az Öveges-program keretében. Utóbbi ügyében pedig különösen nagy értékű, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt zajlik nyomozás. A cég egyébként 2007–08-ban Seychelle-szigeteki tulajdonban volt, azóta dr. Zsombok László Krisztián fideszes monori polgármesteré. Azonban az említett két évben is már a polgármester felesége volt a kézbesítési megbízott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.