A távolmaradás mellett érvelő Gyurcsány Ferenc egy pénteki újpesti lakossági fórumon úgy fogalmazott: a kormányfő azt szeretné, hogy a referendumon legalább 4,1 millió ember szavazzon érvényesen.
A DK-nak viszont az a dolga, hogy a miniszterelnök „definíciója szerint a népakarat kifejezése ne legyen érvényes, bukjon Orbán” – tette hozzá. A pártelnök ezért arra szólította fel a választópolgárokat, hogy mutassák meg a kormányfőnek, nincs vele a legitim többség.
Orbán Viktort saját szabályai szerint kell megállítani és megbuktatni, ami nem is nehéz feladat, mert a miniszterelnök 2006 után először legyőzhető egy országos politikai küzdelemben – jelentette ki.
A kormányfő számító, de egyelőre rosszul számol, mert jelenleg nincs több, mint 3,5 millió szavazója – közölte a pártelnök.
Ezért, hogy meglegyen a további hatszázezer, Orbán Viktor a félelmekre épít. Összehívják a saját polgármestereiket, akiket azzal fenyegetnek, hogy derékba törik a pályájuk, ha a településükön nem lesz meg az ötven százalékos részvétel. Eközben „álnok és hazug módon” azt mondja a nagy nyilvánosság előtt, hogy a baloldali vezetésű települések Zuglótól Salgótarjánon át Szegedig már azon gondolkoznak, hogy hova fogják betelepíteni a menekülteket – mondta a politikus.
A miniszterelnök arra számít, hogy ezt a kampányt tovább fokozni már nem lehet, a népszavazást következő másfél évben neki már csak rosszabb lehet – folytatta érvelését. Véleménye szerint ezért Orbán Viktor egy világos forgatókönyvet rakott össze magában, amelynek az az első lépése, hogy ezzel a „félelem- és gyűlöletkampánnyal” új politikai közösséget épít.
Ha ez a közösség többségbe kerül október 2-án, akkor az alapot fog adni ahhoz, hogy a jövő év elején előre hozott választásokat tartsanak – jelentette ki.
Orbán Viktor érti, hogy ezzel a kormányzással már soha nem fogja visszaszerezni a kétharmados hatalmat, és 2018-ban akár a többsége is veszélybe kerülhet, ezért előre menekül, és azt mondja majd, hogy a népszavazási többséget változtassák át parlamenti többséggé – közölte Gyurcsány Ferenc.