Belevágnak az alkotmánybírók megválasztásába

A kormányt interpellálhatják két órán keresztül.

MTI
2016. 09. 26. 5:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd várhatóan Hartyányi Jaroszlava ukrán és Ritter Imre német nemzetiségi szószóló is szót kér.

A parlament ezt követően választhatja meg az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság tisztségviselőit és tagjait. A testület felállítása azért vált szükségessé, mert az alaptörvény szerint 15 tagból álló Ab tavasszal 11 tagúra csökkent, az elnöki tisztség pedig jelenleg nem betöltött, jogköreit Sulyok Tamás elnökhelyettes gyakorolja. Az új alkotmánybírók megválasztásához az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatása szükséges, vagyis a sikeres szavazáshoz ellenzéki szavazatok is kellenek.

Ezt követően a képviselők két órán keresztül interpellálhatják a kormányt, majd azonnali kérdéseket tehetnek fel.

Az első ülésnap végén összevont vitát tartanak a magyar–bolgár barátság napjáról szóló határozati javaslatról, amelyet közösen jegyeznek fideszes, szocialista és jobbikos képviselők, és akár már kedden el is fogadhatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.