Egy ideig még maradnak a poloskák

A rovarok az első fagyokig, várhatóan október végéig okoznak kellemetlenséget.

MTI
2016. 09. 26. 12:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aponyi Lajos közölte: a zöld vándorpoloska az emberre nem veszélyes, ugyanakkor kárt tesz a zöldségekben, gyümölcsökben, például a paprikában, paradicsomban, almában és körtében. Ahogyan az időjárás hűvösebbre fordul, védett helyet keresnek, és így a lakásokban is megjelennek.

A „lakásfoglalás” ellen szúnyoghálóval, a növényi kártétellel szemben növényvédő szerekkel lehet védekezni, de ebben az esetben figyelembe kell venni a növényegészségügyi várakozási időt. Így a termés folyamatos szedése esetén rovarölő szeres védekezésre már nemigen van lehetőség.

A poloskák elszaporodását a régióban a kereskedelem növekedése, az utazások gyakoribbá válásával a „zsebimport”, valamint az éghajlatváltozás segítette elő – mondta. A melegebb klíma ugyanis lehetővé teszi a zöld vándorpoloska áttelelését, így tavaszi újbóli kártételét. A nyár közepére, illetve végére szaporodnak fel újra. A megelőző védekezés hatásos ellenük, ott, ahol az egyéb kártevők ellen rendszeresen védekeznek, a zöld vándorpoloska sem tud elszaporodni. A teljes termőterületen egységesen kell védekezni – hívta fel a figyelmet Aponyi Lajos.

A főtitkár úgy vélekedett: a zöld vándorpoloska kártételével, miután már megtelepedett az országban, a továbbiakban is számolni kell, mennyisége az időjárás függvénye. A zöld vándorpoloska mellett sok a – szintén nagyon büdös – ázsiai márványos poloska is az országban, amely szintén inváziós kártevőnek számít, de egyelőre még kevesebb van belőle.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.