Vécsey az ülésen hangsúlyozta azt is, hogy a város már harmadszorra utasította el a kötelező betelepítési kvóta elleni határozatot. Emlékeztetett arra, hogy a kényszerbetelepítés veszélyezteti az ország szuverenitását, kultúráját, a mindennapok biztonságát. Hozzátette: Gödöllőnek mint a térség egyik fontos gazdasági, kulturális központjának példamutató szerepe van. A politikus úgy vélekedett, hogy Gödöllő nem akar támogatást adni a magyar kormánynak a Brüsszelben várható nagyon nehéz tárgyalásokhoz. Hozzátette: abban az esetben, ha nem sikerül megakadályozni a brüsszeli kényszerbetelepítési szándékokat, akkor a kormánynak tárgyalásokat kell kezdeményeznie a településekkel.
Gémesi a határozat elutasításával kapcsolatban arra mutatott rá, hogy döntésükkel azzal a magatartással és stílussal kapcsolatban foglalnak állást, amely feszültséget és békétlenséget kelt. A város vezetése elhatárolódik a túlfűtött pártpolitikai kampánytól, és továbbra is békességet és nyugalmat kíván biztosítani 34 ezres lakosságának – jelentette ki a polgármester.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!