Gyurcsány: Hatalmas lehetőség október 2.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy az október 2-ai népszavazás nem a menekültügyről szól.”

MTI
2016. 09. 13. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, ami történik, az nagyon csúnya történelmi és politikai játék annak érdekében, hogy a hatalom megingassa Magyarországot abban a hitében, hogy a helyére érkezett akkor, amikor részese lett az európai együttműködésnek.

A politikus „önmagában is ellentmondásnak” nevezte, hogy az a kormány, amely szerint Magyarország erős, azt akarja, hogy „féljünk attól, ha esetleg pár család ideköltözne”.

Különösen hamis ez annak a kormánynak a szájából, amely egyébként lehetővé tette, hogy aki befizet 350 ezer eurót, az családjával idejöhet; mára nagyjából 16 ezer ember érkezett meg így – mondta.

Hogy a csudában van az, hogy ha jönnek pénzes emberek Kínától Iránig, az arab térségen keresztül, ők jöhetnek, ők nem fenyegetnek, nem iszlamizálnak bennünket, ha jönnek a háború elől menekülő földönfutók, azokkal baj van? – tette fel a kérdést.

Európa legkeresztényietlenebb miniszterelnökével és kormányával rendelkezünk – fogalmazott Gyurcsány Ferenc a József Attila Művelődési és Konferencia Központban tartott fórumon, mintegy háromszáz ember előtt.

A volt kormányfő hangsúlyozta: a DK azt javasolja valamennyi választónak, hogy maradjon otthon október 2-án. Mint mondta, ez a nap bizonyos értelemben hatalmas lehetőség annak a Magyarországnak, amelyik úgy gondolja, hogy elég volt ebből a hatéves országdúlásból.

Orbán megadta nekünk a lehetőséget, hogy vereséget mérjünk rá; ha egy miniszterelnök legfőbb politikájában népszavazást kezdeményez a saját törvényei szerint, és érvénytelen lesz a népszavazás, az politikai vereség. Ha nem vesznek részt 4 millió 100 ezren, akkor elbukott. 2006 óta ez lenne az alkalom, hogy egy országos megmérettetésen vereséget mérjünk rá – fejtette ki.

Szólt arról is, hogy az országot járva azt tapasztalja, „nincs nagyon feltüzelt kampányhangulat”, egy hétfői felmérés szerint pedig nincs meg a többség.

Gyurcsány Ferenc Salgótarjánban hazugságnak, „vérlázítónak, alávalóságnak” nevezte a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalását, amelyben Orbán Viktor azt mondta, ha az ország visszautasítja a migránsokat, akkor Brüsszel a baloldali városokkal állapodik meg, Zuglóban, Szegeden és Salgótarjánban osztják szét a menekülteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.