Gyurcsánynak már van miniszterelnök-jelöltje, és nem Gyurcsány az

Az egyre többet hangoztatott előre hozott választás kapcsán került elő a „demokratikus pártok” együttműködése.

MNO
2016. 09. 21. 10:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsánynak Orbán legszűkebb környezetéből van olyan információja, hogy előre hozott választás lesz a népszavazás után – legalábbis ezt mondta a Demokratikus Koalíció elnöke az Inforádió Aréna című műsorában.

Az ellenzéki politikus már belengette az összefogás szükségességét, először a szocialistákkal állapodna meg, majd már közösen döntenék el, hogy ki fér még bele a demokratikus ellenzékbe. Például a Jobbikról kategorikusan kijelentette, hogy csak a versenyző viszonyt tud vele elképzelni.

Az egyéni választókerületekben kell megállapodni Gyurcsány szerint, „az összefogásban részt vevő pártok mindegyikének ugyanazt a személyt kell támogatnia”. Hogy lesz-e közös lista, az már csak részletkérdés – tette hozzá. 

A közös miniszterelnök személyéről azonban meg kell állapodni – húzta alá, kijelentve, hogy nem magára gondol, de már „van alkalmas jelölt a fejében”.

Tényleg van esélye az előre hozott választásnak?

legújabb értesülések szerint a Demokratikus Koalíció elnöke mellett Vona Gábor is úgy véli, Orbán Viktor előre hozott választásra készül az október 2-ai népszavazás után, hogy így szerezze vissza kétharmados parlamenti többségét. Mekkora az esélye ennek a lépésnek, egyáltalán lehetséges-e, hogy megvalósuljon egy ilyen forgatókönyv? – olvassa el az MNO cikkét!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.