Kihallgatás Illatos út-ügyben

Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomoz a rendőrség.

Horváth Csaba László
2016. 09. 17. 10:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy budapesti és egy dunaharaszti férfit hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség a Budapesti Vegyiművek Illatos úti gyártelepén korábban tárolt veszélyes hulladék miatt indult eljárásban – tudta meg lapunk. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ugyanakkor a nyomozást az ügyben nem zárták le. Az eljárás hulladékgazdálkodás rendjének megsértése gyanújával folyik, határidejét november végéig hosszabbították meg.

Elsőként a 444.hu számolt be tavaly a gyártelep szennyezettségéről. A portálnak akkor a Greenpeace szakértője, Simon Gergely beszélt arról, hogy a Kispest, Ferencváros és Pesterzsébet találkozásánál található hatalmas ipari területen több mint 2000 tonna, részben azonosítatlan veszélyes hulladékot tárolnak, szétrothadt hordókban, a szabad ég alatt. Mint mondta, a telep semmilyen tűzvédelmi előírásnak nem felel meg. Keverednek, kifolynak, vegyülnek a veszélyes anyagok, és sehol nincs homok vagy bármi, amivel oltani lehetne, a tűzcsapok le vannak zárva.

Mint azt megírtuk, több mint 450-féle vegyi anyagot tároltak az Illatos úti telephelyen a lapunk birtokába került dokumentumok szerint. Az anyagok közt több veszélyes hulladék is volt, egyebek mellett különböző iszapok, oldószerek, laboratóriumi vegyszerek és növényvédő szerek. Kiderült, hogy a veszélyes anyagok jelenléte a talajban megközelíti az egészségügyi határértéket.

Lázár János kancelláriaminiszter tavaly április végén jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen. A veszélyes anyagok elszállítását idén januárban fejezték be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.