Minisztériumi közhivatalnokok kampányolnak a Fidesz nevében

Ehhez részletes útmutatót is kaptak.

MNO
2016. 09. 27. 15:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Külön érdekes, hogy telefonokat is kaptak a hivatalnokok, hogy ne lehessen visszavezetni a hívásokat – hangsúlyozzák a cikkben. Bár azt nem tudják, hogy a hívások megtörténtek-e, terv és előkészületek voltak az ügyben – olvasható a portálon, ahol az útmutatókról is tettek közzé képeket. A papír a „Javasolt szöveg a telefonhívásokhoz” címet viseli, és semmit nem bíz a véletlenre, az elejétől a végéig végigvezeti a párbeszéden a közhivatalnok telefonálót. 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ a 444.hu megkeresésére közölte: meg kellene nevezniük, „konkrétan, kire és mire” gondolnak, és tegyenek azonnal bejelentést az illetékes hivatalnál. „Ha ezt nem teszik meg konkrétan, akkor ez névtelen és konkrétum nélküli rágalom marad, névtelen és konkrétum nélküli rágalmakkal pedig nem foglalkozunk” – zárul a levél. A portál azonban hozzáfűzte: a források védelme érdekében nem nevezik meg a minisztériumot, az államtitkárságot és a bejelentőket.

Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy Kubatov Gáborék minisztériumi alkalmazottakat, közhivatalnokokat bíznak meg azzal, a Fidesz nevében kampányoljanak, akik munkaidőben, államtitkári utasításra telefonos mozgósítást végeznek az október 2-i népszavazásra – írta közleményben a párt. „Végérvényesen bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor illiberális kormányát egyáltalán nem érdekli a demokratikus választás, csak és kizárólag a hatalom megtartása. Az Együtt a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul, hogy megállapítsák a jogsértést” – tették hozzá. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.